A rendőröket és a tűzoltókat hétfőn délelőtt riasztották.
A rendőröket és a tűzoltókat hétfőn délelőtt riasztották.
Illegálisan lépte át az ukrán határt, és Magyarország területén ellopott egy autót.
A holttest a dunacsúni erőmű közelében lett meg, a Dunaszerdahelyi járás területén.
Három óra alatt 24 közlekedési kihágás került a rendőrség nyilvántartásába.
Dunacsún közelében bukkantak rá a Škoda Superb-re.
A járókelők azonnal értesítették a rendőrséget.
Legalább két helyen tartóztattak fel a rendőrök menekültcsoportokat kedden.
A férfi arccal lefelé lebegett a vízben.
Mindez úgy, hogy azért javarészt felhős lesz az ég.
Ez a probléma csak a lakosság 15 százalékát mozgatja meg.
Megsemmisítettek egy monitorokkal felszerelt katonai irányító helyiséget is.
A fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításával kapcsolatos ENSZ-javaslatokat is.
A tömegben haladva sikerült megint jó hangulatban bóklászó embereket kiemelnünk.
Az elkerülőút nem versenypálya, hívta fel a figyelmet a rendőrség.
A Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott
Pénteken az Alacsony-Tátrában lévő Ördöglakoma-hágónál (Čertovica) történt autóbaleset.
Egy nappal azután, hogy támadást intézett a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállása ellen.
Két gyalogost ütött el a síneken a vonat, egyikük belehalt sérüléseibe.
Mindez úgy, hogy azért javarészt felhős lesz az ég.