Dunacsún és Oroszvár között a réten fogtak el 18 bevándorlót
18 illegális bevándorlót fogott el a rendőrség Dunacsún (Čunovo) és Oroszvár (Rusovce) között a réten, egy kivételével kiutasították őket az országból.

Oroszvár közelébe riasztották a pozsonyi rendőröket, ahol menekülő férfiak egy csoportjára figyeltek fel - számolt be róla a Joj TV. Mint kiderült, illegális bevándorlók 18 fős csoportjáról van szó, a rendőrség is nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.
A rendőrök pokrócokat és maszkokat adtak nekik, majd leültették őket a földre, ezt követően pedig megkezdődött az azonosításuk egyenként.
Denisa Bárdyová szóvivő közölte, elvégeztek rajtuk koronavírustesztet is, majd elvitték őket Pozsonyba, ahol a további műveletek folytatódtak velük. A 12 pakisztáni, 4 bangladesi és 2 indiai férfit közül az egyikről kiderült, hogy Romániában menekültkérelemért folyamodott, vele a dublini egyezmény alapján járnak majd el, és visszaküldik Romániába. A többieket viszont adminisztratív úton kiutasították Szlovákiából, valamint az EU tagországaiból. Két évig nem jöhetnek vissza.