Dunahidasi lakosok pénzének elsikkasztásával hozta összefüggésbe Fico Kolíkovát, de kapufát lőtt

2021. április 21. - 09:53 | Belföld

Elsőre jól hangozhat azt bejelenteni, hogy az igazságügyi miniszter cégéről van szó. A részletekkel együtt azonban Fico olcsó próbálkozására is fény derül.

Dunahidasi lakosok pénzének elsikkasztásával hozta összefüggésbe Fico Kolíkovát, de kapufát lőtt
Mária Kolíková (Fotó: TASR)

15 ezer eurós sikkasztásért ítélték el 2019 decemberében annak a cégnek az ügyvezetőjét, amelyben Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszternek is tulajdonrésze van - ezzel állt elő kedden Robert Fico volt kormányfő, az ellenzéki Smer elnöke.

"Itt az igazságügyi miniszterünk, akinek van egy cége, amely meglopta a dunahidasi (Most pri Bratislave - Szenci járás) lakások tulajdonosait" - jelentette ki Fico.

A Smer alelnöke, Erik Kaliňák ezt kiegészítette azzal, hogy a cég ellen két további feljelentést is tettek, melyek közül az egyik, hogy az MK Real nevű cég törvénytelenül folytatott lakáskezelői tevékenységet, melyhez a sikkasztás kötődik, a másik feljelentés az ügyvezetőre érkezett, aki a lakástulajdonosok tudta nélkül emelte meg a lakáskezelői hitelt.

Kolíková hamar reagált a vádakra. Közölte, hogy apja cégéről van szó, amit halála után ő és mostohanővére örököltek. A testvére ezt követően is a cég ügyvezetője maradt, Kolíková viszont szavai szerint csak most értesült arról, hogy elítélték.

"Számomra új, hogy bűncselekményt követett el, amit őszintén sajnálok, a mostohatestvérem ténykedéséért viszont nem vagyok személyesen felelős" - fogalmazott.

"Valószínűleg nem véletlen, hogy Robert Fico éppen most foglalkozik ilyen intenzíven a családommal és velem, amikor nyilvános vita részét képezi a kollúziós vizsgálati fogság kérdése,

egyszersmind amikor az aktuális parlamenti ülésszak egyik napirendi pontja a bűncselekmények áldozatait érinti, melyhez a törvényhozási folyamattal teljesen összeegyeztethetetlen módon nyújtott be a smeres ellenzék egy módosítást a kollúziós fogság olyan mértékű lerövidítése kapcsán, ami a nyomozás érdekeiből kifolyólag elfogadhatatlan" - húzta alá Kolíková. Utalt arra is, hogy a koalíciós tanácson megvitatottak alapján ez a javaslat nem fog átmenni.

(TASR)