Dunaszerdahely egyik legnyugodtabb környezetében törtek fel egy Passatot

2017. június 5. - 09:28 | Régió

A héten adják át a tavaly létesített rózsakertet a Rózsaligetben, ennek közvetlen közelében, tulajdonképpen a határában törtek fel vasárnapról hétfőre virradó éjszaka egy Volkswagen Passat combit.

Dunaszerdahely egyik legnyugodtabb környezetében törtek fel egy Passatot
Helyszíni felvételek

A tulajdonos értesítette a rendőröket, akik a reggeli órákban felvették a jegyzőkönyvet a bűncselekményről.

Az egyelőre ismeretlen tettes a gépjármű vezető oldali ablakát törte be. Nem derült ki, milyen tárggyal, de valószínűsíthetően nem kővel, ugyanis belül nem találtak semmit. Behorpadt viszont a kocsi ajtaja, amiből arra is lehet következtetni, hogy valamilyen vasrúddal estek neki.

A Passat egy kisgyermekes család birtokában van, gyerekülés is volt benne, egyéb értéktárgy viszont nem, és előzetes információink szerint nem tűnt el semmi. Nem tudni tehát, hogy az illető szándéka a lopás, vagy csak a rongálás volt.

A Rózsaliget nyugodt környéknek számít Dunaszerdahely belvárosának határán, a bűntény helyszíne pedig közel van a város egyik legforgalmasabb útjához. Térfigyelő kamerák nincsenek.

A Pátria rádióban a napokban esett szó a járásbeli autólopásokról, portálunk pedig a közelmúltban számolt be egy somorjai, illetve egy dunaszerdahelyi esetről.

(para/-nok)