Dunaszerdahelyen műtötték meg Daniel Lipšicet

A korábbi politikus, jelenleg ügyvédként dolgozó Daniel Lipšic a közösségi oldalán írt arról, hogy Marián Kočner tárgyalása közben milyen fizikai fájdalmakkal küzdött.

A Kuciak-család ügyvédje, Daniel Lipšic a közösségi oldalán írt arról, hogy milyen egészségügyi problémákkal küzdött az elmúlt napokban. A korábbi politikus két hete szombaton röplabdázás közben megsérült Prágában: elszakadt a combizma, ezért még aznap későn este meg kellett műteni.

Múlt héten hétfőn volt Marian Kočner tárgyalásának első napja, amelyre Lipšic mankókkal érkezett – mint kiderült, ekkor még csak alig egy nap telt el az operációja óta.

„Már amikor bevittek mentővel a prágai ortopédiára, mondtam az orvosnak – aki azonnal közölte velem, hogy a műtét elkerülhetetlen –, hogy nekem hétfőn és kedden tárgyalásra kell mennem. Végül Dunaszerdahelyen műtöttek meg, és vasárnap az ágyból készültem a tárgyalásokra”

– írta a közösségi oldalán, és azt sem tagadta, hogy a tárgyalás közben látszott rajta, milyen fájdalmakat érez.

„Nehéz két nap volt, hiszen kihallgatták Marián Kočnert és Peter Tóthot tanúként. Közülük az elsőt azzal gyanúsítják, hogy a meggyilkolásom tervezte, a másik pedig számos diszkreditáló cikket írt rólam. Ennek ellenére jó volt ez a két nap – és mondhatom ezt anélkül, hogy bármilyen konkrét információt elárulnék a tárgyalás nem nyilvános részével kapcsolatban – a vádirat bizonyítási alapja jelentősen erősödött” - írta Lipšic, majd hozzátette, az elmúlt napoknak két tanulsága van: egyrészt az, hogy az ember az ő korában már ne ugrándozzon túl magasra, másrészt pedig az, hogy sosem szabad feladni.

Lipšic hangsúlyozta, bízik abban, hogy végül megnyerik a harcot, de szerinte ez koránt sem lesz egyszerű és gyors folyamat.


(parameter)