A dunaszerdahelyi irodát fenntartó Szávay már nem lesz a Jobbik alelnöke

2016. április 20. - 18:27 | Külföld

MAGYARORSZÁG - Három jelenlegi alelnök - Novák Előd, Apáti István és Szávay István - nem lesz tagja a Jobbik elnökségének a következő, nyári tisztújítást követően - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A dunaszerdahelyi irodát fenntartó Szávay már nem lesz a Jobbik alelnöke
Szávay István a dunaszerdahelyi irodában (Fotó: SITA)

A jobbikos politikus kijelentette: pártszakadás nincs és fel sem merült, a leköszönő alelnökök munkájára a továbbiakban is számítanak. Kifejtette, hogy az alapszabály szerint az elnöknek joga van megnevezni az aspiránsait és Vona Gábor élni fog ezzel. Hogy kiket jelöl, az a következő hetek kérdése - mondta, megjegyezve, az elnökségből távozókkal higgadt és őszinte beszélgetés volt az elnökségi ülésen és nem a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak a felek.

A szóvivő a lépést azzal magyarázta, hogy megváltoztak a feladatok. A most záruló elnökségi ciklus feladata a párt támogatottságának stabilizálása volt és az, hogy a Jobbikot az ellenzék vezető erejévé tegyék - fejtette ki, jelezve: értékelésük szerint a jelenlegi elnökség teljesítette, amit vállalt. A következő időszak feladataként a kormányzati munkára készülést jelölte meg. Hozzátette, hogy Vona Gábor pártelnök más karaktereket, polgármestereket is szeretne maga mellé az elnökségbe.

Mirkóczki Ádám egyúttal visszautasította, hogy egy radikális - mérsékelt törésvonal lenne a pártban. Érdemi konstruktív viták mindig vannak, de a program nem változott - hangsúlyozta.

Szávay István Jobbik-alelnök tavaly októberben irodát nyitott Dunaszerdahelyen, ami miatt az előző Fico-kormány még törvényt is módosított. Az új jogszabály értelmében azon politikai pártok és képviselők számára, amelyek/akik nem a szlovák választási törvény alapján jöttek létre, tilos a Szlovákia területén történő irodaüzemeltetés. A szóban forgó tilalom megszegéséért 600-tól 3500 euróig terjedő pénzbírság jár.

(MTI)