Dunaszerdahelyi maffia - Újabb hét személyt, köztük egy exrendőrt vettek őrizetbe

2016. augusztus 3. - 08:09 | Régió

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) egységei kedden átfogó akciót hajtottak végre Dunaszerdahely környékén, mely során hét személyt - köztük egy exrendőrt - vettek őrizetbe.

Bár a rendőrség hivatalosan még nem erősítette meg, de a letartóztatások minden bizonnyal összefüggésben vannak azzal a május közepén végrehajtott akcióval, mely során elkapták az egykoron Sátor Lajos vezette dunaszerdahelyi szervezett bűnözői csoport utolsó élő tagjait.

A NAKA egységei kedden egy exrendőrt is őrizetbe vettek, Boris D.-t, aki 2005-ig dolgozott rendőrként - írja blogján Júlia Mikolášiková bűnügyi újságíró. Az őrizetbe vételből következtetni lehet arra, hogy Boris D. több szálon kötődhetett a dunaszerdahelyi maffiához.

Boris D. 2005 márciusáig volt az azóta már átszervezett Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal vezető beosztású munkatársa. A rendőrség kötelékéből nem önszántából távozott, az akkori országos rendőrfőkapitány-helyettes, Jaroslav Spišiak bocsátotta el őt - és vele együtt több magas rangú rendőrt. "Bár jó szakemberek, de nem voltak képesek rendesen irányítani beosztottaikat" - közölte akkor Spišiak, de az elbocsátás mögött vélhetően az állt, hogy a zsaruk túl "közel" kerültek az alvilági körökhöz. Spišiak akkoriban azt is elismerte, egykor baráti viszony fűzte őt ezekhez a rendőrökhöz. Elbocsátásukat követően ez a viszony kimondottan ellenségessé változott.

A további hat letartóztatott személy kilétéről a rendőrség egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást.

(parameter)

Kapcsolódó cikkek:

Sátor Lajos halott, Kádár rács mögött, Horváth tanúskodik, Csonti menekül!

Csonti és K. Krisztián is részt vett Écsi Béla meggyilkolásában, akit Tallós és Nádszeg közt ástak el

Csonti szökésben van, a rendőrség hajtóvadászatot indított ellene

"Meghaltok k*rvák!" - Écsi Béla tündöklése és bukása

Sátorék 60 embert is kinyírhattak, több mint 40-en végezhették a csótfai maffiatemetőben!

Sátor rettegett K. Krisztiántól. Azért végezhettek vele, hogy hallgasson

Csonti előkelő helyen szerepel a legkeresettebb európai bűnözők listáján

Öngyilkosságot követett el a börtönben a Sátor Lajos meggyilkolásával vádolt K. Szilveszter