Dunaszerdahelyi történelemhamisítás MKP-Via Nova módra

Felháborodott poszt jelent meg a felvidek.ma weboldalon a Szlovák Nemzeti Felkelés kapcsán megtartott dunaszerdahelyi Híd-Most megemlékezésről. A megélhetési magyar munkakörben dolgozó, egykori zselízi, ma már budapesti gazdasági migránsnál az csapta ki a biztosítékot, hogy a Híd kulturális államtitkára szlovákul mondta el beszédét a szlovák nemzeti felkelés évfordulója alkalmából Dunaszerdahelyen.

Az igazság egyébként az, hogy Rigó Konrád a felszólalók közül egyedüliként magyarul is beszélt az egybegyűltekhez – bár ez a tény Csonkát nem igazán érdekli. Szerinte az esemény “túlmegy minden határon”, holott csak az történt, hogy az ifjú politikus-palánta túltolta a legutolsó Fidelitas bulit. De az is biztos, hogy Csonka reggeli józanodáskor hiába itta két pofára a Turul-tejet, nem józanodott még ki.

Ezt nem fogod elhinni: Csonka szerint ha Dunaszerdahely és Dél-Szlovákia 1938 és 1945 között nem tartozott Szlovákiához, akkor ahhoz semmi köze a szlovákiai magyaroknak, mi történt a környéken. Zseni! Ahogy írja, a terület “Magyarországhoz tartozott, így a felkelés ezt a területet gyakorlatilag nem is érintette, hiszen más ország része volt”. Folytassuk ezt a brilliáns logikát, vajon a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek – Csonka munkahelye – mi köze van Szlovákiához vagy Erdélyhez, hiszen 1918 óta nem tartozik Magyarországhoz?

Na, de a via novás büszkesége nem véletlenül járhat Budapestre nemzetstratégiai továbbképzésre! Figyeljék, a következő érvkészlet is megérdemelt bizony minden egyes magyarországi adóforintot, egészen pompás. Csonka szerint Dunaszerdahelyen az SNP-ről minek megemlékezni, hiszen, az akkori hősök, a partizánok néhány év múlva hatalomra kerülnek és megalapoznak “a magyar kálváriának”, lakosságcserének, vagyonelkobzásoknak.

Értik, ugye:

Csonka pengeéles logikája szerint a partizánok a magyarfaló csehszlovákok, míg a magyarok értelemszerűen – ha nem partizánok – akkor a németek szövetségesei vagy egy semleges térben lebegő, sehova nem tartozó őserő, entitás.

Az, hogy néhány sorral önmagával is ellentmondásba keveredik – ti. a felkelésbe “több külföldi is bekapcsolódott, köztük magyarok is”, írja Csonka – tényleg ne zavarjon senkit, az MKP ifiszervezetének szürkeállománya évek óta stabilan hozza azt az elvárt szintet, amellyel még Rossi edző sem tudna mit kezdeni az öltözőben a mágnestábla mellett a DAC alaptaktika felvázolásakor.

Foglaljuk össze, mi az MKP reménységének üzenete Dunaszerdahelyre: ezek a lúzer partizánok és külföldiek képesek voltak fellázadni a nácik ellen – jó, az, hogy mi, hősmagyarok 1944 nyarán, Horthy aláírásával ellenjegyezve, tízezresével vagoníroztuk be honfitársainkat, nyilván Csonka számára csak háborús kötelesség – de még ezt is rosszul csinálták, mert a németek segítségével Tisóék leverték őket, viszont arra még maradt idejük, hogy mégis hatalomra kerüljenek és buzerálják a magyarokat.

Azt most hagyjuk is, hogy a szlovák-magyar lakosságcsere a neofita magyar kommunista párt és korabeli magyarországi politikai elitnek köszönhető: az eredetileg csak a szudétanémeteket kitoloncolni akaró csehszlovákok a magyarországi svábok kitelepítésének ötletén felbuzdulva kezdték el tolni a szlovákiai magyarok kitoloncolását is, amely végül a csehszlovák-magyar lakosságcserébe torkollott.

De, hogy Csonka azzal sincs tisztában, hogy

Szlovákia felszabadításáért a magyar partizánok is ugyanolyan hősiesen harcoltak, mint cseh és szlovák harcostársaik és éppen ezért sem szolgál rá a magyar a "bűnös nemzet" toposzára, amely egyébként, a későbbi magyarellenes intézkedések miatt, nem kímélte az egykori magyar nemzetiségű partizánokat sem, az nagyobb szégyen, mint a DAC-ból a Slovanba igazolni.

A történettudomány legutóbbi és érvényes kutatásai alapján ugyanis a Szlovák Nemzeti Felkelésbe mintegy 4-5000 magyar nemzetiségű ember kapcsolódott be.

A magyar gerilla harcosok általában katonaszökevény- és, munkaszolgálatos emberekből, a Szovjetunióban kiképzett antifasisztákból, önkéntesekből és a magyarországi területekről átszivárgókból verbuválódtak. Ezek a magyar nemzetiségű emberek nemcsak a közvetlen harci tevékenységben vettek részt, hanem az ellenséges haderő demoralizációjában is. Szintén emlékezzünk meg azokról a magyar katonákról is, akik nem kapcsolódtak be közvetlenül a Felkelésbe, de a nácik oldalán sem harcoltak tovább, így semleges pozíciójukkal járultak hozzá a háború gyorsabb befejezéséhez.

A környékbeli magyar lakosság a felkelők számára értékes információkat szállíthatott és kivették a részük a partizánok élelmiszer-, gyógyszer-, és fegyver-ellátásban is.

Az MKP-Via Novás ifipolitikus szerint mindez "egy jóérzésű magyar ember számára vállalhatatlan". Csakhogy a fenti történelmi tények és a Szlovák Nemzeti Felkelés is a 20. századi egyetemes magyar történelem része, még ha a legújabb szovjet stílusban nyomuló fidelitasos, vianovás történelemhamisítók ezt megpróbálják letagadni.

Nem is lehet vita: Hungária-Uhorsko "ezeréves" történelméhez a szlovákoknak legalább annyi hivatkozási alapja van, mint ahogy az egyébként nem túl jelentős magyarországi antifasiszta ellenállás legszebb pillanatai közé a Szlovák Nemzeti Felkelésben való részvétel is tartozik.

Az, hogy az MKP ifi politikusának erről is csak a sérelmi nacionalista indulatból megfogalmazott kirekesztő gondolatok jutnak eszébe mutatja, azt jelzi, hogy nagyon rossz irányba halad a szlovmagy közbeszéd egy része és, hogy az egykor országos jelentőségű párt totálisan visszaszorult az alternatív történelemből közénk pottyant mérges emberek skanzenjává.