Dunkirk: Nincs szükség szavakra - ez egyszerűen tökéletes!

2017. július 26. - 15:23 | Kultúra

Christopher Nolan mindig tartogat meglepetéseket a tarsolyában, és ezt legújabb filmjében is sokszorosan bizonyította, ami nem csak a rendező remekművei mellé sorakozhat be, de kétségkívül az év egyik legjobb mozija is. Megnéztük a Dunkirk című filmet!

Dunkirk: Nincs szükség szavakra - ez egyszerűen tökéletes!

Sötét lovag-trilógia, Eredet, Csillagok között – csak néhány remek alkotás Nolan gyűjteményéből, amikkel minden kétséget kizáróan rengeteg rajongót szerzett magának a rendező, aki ezúttal a háborús tematikában próbálta ki magát. Ilyen eredményre valószínűleg senki sem számított. Figyelem, spoilerveszély!

A második világháborús téma úgymond lerágott csontnak számít a filmiparban, aminek egyes mozzanatait már nem kevés filmben örökítették meg. A legtöbb ilyen film gyorsan feledésbe is merült, ám akadtak köztük kiemelkedő példányok, mint például a Ryan közlegény megmentése, vagy a Brad Pitt és Shia LaBeouf fémjelezte Harag.

A Dunkirk ez utóbbiak közé tartozik, ám egy bizonyos szinten még rajtuk is túlnyúl, ugyanis végeredményben nem egy klasszikus háborús filmet kaptunk. Míg az előzőekben többségében magán a harcokon, a repkedő végtagokon és a kegyetlen vérontáson volt a hangsúly, addig Nolan a Dunkirkben teljesen más szemszögből közelítette meg az eseményeket.

A rendező ugyanis a katonák kiszolgáltatottságának bemutatásával és a menekülésvágy idegtépő előidézésével bennünk, nézőkben azt az érzést keltette, mintha mi magunk is a harctéren lennénk. Egy-egy becsapódó bomba, sorozattűz alkalmával kis híján mi is fedezékbe vonultunk a moziterem székei közt. Nem beszélve Hans Zimmer zenéjéről, amiben gyakran felcsendült az idő múlásának a motívuma, ezáltal növelve a nézőben a feszültséget.

Érdekesség, hogy az egész játékidő alatt egy német katonával sem találkozhattunk: az ellenséges oldalt csupán a náci repülőgépek, valamint a film végéről néhány katona halovány sziluettje képviselte. Hogy, mégis hogyan lehet így második világháborús filmet készíteni? Kérdezzék Christopher Nolant, neki ugyanis remekül sikerült.

A történéseket három szemszögből is figyelemmel követhettük: a menekülni vágyó katonák szempontjából, a levegőből és a civil hajósok oldaláról is. Ebben rejlik Christopher Nolan igazi zsenialitása, ugyanis mindhárom szemszög különböző idősíkot képvisel. A rendező finoman szólva feldarabolta a film cselekményét, és különböző idősorrendben terítette elénk – így csupán a végére, mikor a kirakós darabjai a helyére kerültek, kaptunk magyarázatot mindenre.

Mi, nézők nem számítottunk ilyen megoldásra, így először kissé furcsának tűnt, hogy míg az egyik helyszínen sötétben, addig a másikon nappali világosságban zajlottak az események. Az idősíkokkal történő játék olyan feszessé tette a filmet, hogy szinte elmondani sem lehet.

Ám, nem csak ez volt Nolan egyetlen trükkje a filmben. Szintén nem mindennapi megoldásként kezelhetjük azt a tényt, hogy a filmnek tulajdonképpen nincs is kifejezett főszereplője – szinte minden szereplőt ugyanannyi ideig láthatunk a vásznon. Persze, azért érződik, hogy a Fionn Whitehead, Mark Rylance és Kenneth Branagh által megtestesített karakterek azért kitűnnek a többiek közül. Az előzőleg említett színészek közé tartozik még Nolan két kedvence is: Tom Hardy és Cillian Murphy, akikkel már volt alkalma együtt dolgozni az Eredet, illetve a Sötét lovag egy epizódjában is. Na és persze Harry Stylest (One Direction) se hagyjuk ki a sorból, aki meglepő módon rendkívül otthonosan mozgott a filmvásznon. Nem csodálkoznánk, ha zenei karrierje után a filmes is beindulna.

Christopher Nolan állítólag a lehető legkevesebb CGI-effektussal próbálta kihozni a maximumot, ennek is köszönhető, hogy a film olyan realisztikusra sikeredett. Szintén szerethető húzás volt a szereplők közti kevés dialógus is. Ezáltal ugyanis nem rágtak semmit sem a szánkba, a karakterek története nem lett fölöslegesen túlmagyarázva, így a nézőre bízta, hogy betömje a keletkezett lyukakat.

Lényegében semmi rosszat nem lehet a Dunkirkről mondani. Lehet, hogy nem mindenkinek jön be Nolan stílusa, de éppen ez az, aminek köszönhetően a film megmarad az emberek tudatában, és nem végzi a süllyesztőben. Kétségkívül a Dunkirk az év egyik legjobb filmje!

tt/para

Címkék: Dunkirk, filmkritika, mozi