DURVA: 22 ember meghalt, mert mérgező alkoholt fogyasztott

Iránban 22 ember halt meg, s száznál is többen kerültek kórházba, mert mérgező, pancsolt alkoholt fogyasztottak - közölte szombaton az ISNA hírügynökség a helyi hatóságokra hivatkozva.

Csak a dél-iráni Bandar-Abbász kikötővárosában 168 embert szállítottak alkoholmérgezéssel egészségügyi intézményekbe. Közülük 16-an meghaltak. Az alkohol előállítóját és egy kereskedőt, aki a pancsolt szeszt árulta, őrizetbe vették.

Egy másik hasonló eset az észak-iráni Alborz tartományban három ember életét követelte, s 23-an szorultak orvosi segítségre. Az északkeleti Horászán térségben szintén hárman haltak meg alkoholmérgezésben, s 25-en kerültek kórházba.

Az ISNA szerint összesen 31 gyanúsítottat vettek őrizetbe illegális szeszfőzés miatt.

Az 1979-es iszlám forradalom óta Iránban az alkoholfogyasztás és -előállítás egyaránt tilos, büntetés terhe mellett. Csak a keresztény kisebbség mentesül ezen szabályozás alól. Ennek ellenére az alkoholfogyasztás széles körben elterjedt a muszlim országban. Bor, sör és egyéb párlatok könnyen elérhetőek a feketepiacon. Mivel az importtermékek a legtöbb iráni számára túl drágák, így sokan saját maguk állítják elő, vagy helyi termelőktől vásárolnak alkoholt. A nem megfelelő elkészítési eljárás miatt ismételten előfordulnak halált is okozó alkoholmérgezések.

MTI