Dušan Kováčik segíthetett egy NAKA-nyomozó elleni merénylet előkészítését eltussolni!

2020. október 25. - 11:10 | Belföld

A Specializált Bünetőbíróság bazini kirendeltsége vasárnap reggel kilenckor megkezdte a csütörtökön reggel őrizetbe vett speciális ügyész, Dušan Kováčik, valamint a vele egyidejűleg letartóztatott Norbert Paksi, a rendőrség különleges tevékenységet folytató alakulatának igazgatóhelyettese vizsgálati fogságba helyezése érdekében benyújtott ügyészi javaslat megtárgyalását.

Dušan Kováčik segíthetett egy NAKA-nyomozó elleni merénylet előkészítését eltussolni!
Dušan Kováčikot szállítják a bíróságra (Fotó: TASR)

A Denník N megtudta, hogy Dušan Kováčikkal kapcsolatban nemcsak a pozsonyi Takáč-bűnbandával való összejátszás, illetve a bűnszervezet segítése, hanem egy ennél súlyosabb bűncselekmény gyanúja is felmerül. A lap információi szerint a rendőrséggel együttműködő Ľudovít Makót, továbbá Marian Kočnert és három másik személyt azzal is gyanúsítanak, hogy előkészítették a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) egyik nyomozójának meggyilkolását, Kováčikot pedig azzal, hogy segített Makónak a merénylet előkészítésével kapcsolatos nyomozás akadályozásában.

Ez utóbbi ügyben néhány hete folyik büntetőeljárás, mely szerint Norbert Paksi volt az, aki erről beszélt Makónak, ő pedig azt akarta Kováčiktól, hogy szállítson neki információkat. A speciális ügyész aztán augusztusban átadott Makónak egy borítékot, mely a nyomozati anyag egy részét tartalmazta, köztük titkosított operatív információkat is.

A hivatalos gyanúsítás szerint Kováčik egy másik ügyben is segített Makónak, mikor azt korrupcióval gyanúsították. Ekkor is iratokat adott át neki a nyomozásról, a rendőrség szerint pedig ezzel akadályozta a nyomozást, és visszaélt köztisztviselői hatalmával.

Kováčik és Paksi vizsgálati fogságáról Pamela Záleská bírónő dönt, miközben a rendőri vezetőt hallgatták meg elsőként. Ügyvédje, Ivan Kochanský közölte, hogy minden ellene felhozott vádpontot beismer és együttműködik a bünetőjogi szervekkel. Nem tett panaszt a meggyanúsítása ellen és ha vizsgálati fogságba kerül, akkor sem tesz.

Kováčikot 11-től kezdik meghallgatni, ő viszont tagadja a vádpontokat, noha Paksi beismerő vallomása súlyosbítja az ő helyzetét.

(Denník N)