Dušan Kováčik a sitten ül, felfüggesztették, lemondott, de még így is kiváló a fizetése!

2020. november 16. - 08:17 | Belföld

Már bő három hete annak, hogy őrizetbe vették Dušan Kováčik speciális ügyészt, majd első helyettese, Viera Kováčiková felfüggesztette ügyészi funkcióját, arra azonban csaknem három hetet kellett várni, hogy lemondjon a speciálisü ügyészi funkciójáról.

Dušan Kováčik a sitten ül, felfüggesztették, lemondott, de még így is kiváló a fizetése!
Dušan Kováčik (Fotó: TASR)

Kováčikot bűnszervezetben való részvétellel és hivatali jogkörrel való visszaéléssel gyanúsítják, jelenleg vizsgálati fogságban ül. Noha lemondott, speciális ügyészi funkciója január végéig megmarad, ideiglenesen felfüggesztett ügyészként pedig a törvény szerint pillanatnyilag a teljes fizetésének harmadára jogosult - írja az Aktuality.sk.

A Transparency International összesítése szerint Kováčik a tavalyi évben speciális ügyészi hivatásából kifolyólag 104 795 eurót keresett, a 13. és 14. fizetést, illetve a jutalmakat leszámítva pedig ez még mindig 83 285 euró.

Ebből kiszámítható, hogy havonta 6940 euróra tehetett szert, január végéig (a rácsok mögött) pedig ennek 30%-át kaphatja, ami 2082 euró. Január 31. után, amikor már nem tölti be a speciális ügyészi funkciót, egyszerű, felfüggesztett ügyészként továbbra is 30%-os bérre lesz jogosult, ami Jana Tökölyová közlése szerint 1277,64 eurót tesz ki.

Dušan Kováčikot októberben azt követően vették őrizetbe, hogy Ľudovít Makó, a Pénzügyi Hatóság bűnügyi hivatalának korábbi, szintén letartzótatott (de azóta szabadlábra került) vezetője elkezdett együttműködni a rendőrséggel. Dušan Kováčik speciális ügyész és Norbert Paksi, egy magas beosztású rendőr letartóztatásának az egyik ismert pozsonyi alvilági bűnszövetkezethez, a Takáč-bandához lehet köze, melynek állítólag mindketten segíthettek, Kováčik történetesen olyan módon, hogy elintézte, a bűnbanda feje ne kerüljön vizsgálati fogságba. Makó Kováčikkal egyetemben gyanúsítottként szerepel egy olyan ügyben is, mely során egy NAKA-nyomozó meggyilkolását készítették elő. Kováčik Makót segíthette az ellene ez ügyben indított eljárásban, továbbá egy korrupciós nyomozásban is.

(Aktuality.sk/parameter)

Címkék: Dušan Kováčik