Dušan Kováčik ügyvédei írtak egy hosszú és uncsi mesét az Európai Bizottságnak a szlovák jogállamiság haláláról

camera

1

Dušan Kováčik ügyvédei írtak egy hosszú és uncsi mesét az Európai Bizottságnak a szlovák jogállamiság haláláról

Dušan Kováčik és ügyvédei (Fotó: TASR) 

Megosztás

Szavaik szerint nem akartak ők itt semmi rosszat, csak rámutatni erre-arra, hogy az EB megítélhesse a cselekményt így meg úgy is.

Erik Magál, Jakub Križan és Ján Kršiak 67 oldalas jelentése reményeik szerint majd valamit nyom a latba, amikor az EB az egyes tagországokat értékeli jogállamisági szempontból.

Dušan Kováčik volt speciális ügyészt tavaly a Legfelsőbb Bíróság jogerősen nyolc év letöltendő börtönre és 100 ezer euró pénzbírságra ítélte, amiért speciális ügyészként 2017-ben 50 ezer euróért elintézte, hogy a pozsonyi maffiavezér, Ľubomír Kudlička szabadlábra kerülhessen, továbbá azért is ítélték el, mert titkosított anyagokat juttatott ki az ügyészségről. Az ügyben rendkívüli fellebbezést tett, az Alkotmánybíróság azonban néhány napja ezt elutasította. Az Európai Emberjogi Bíróságnál még próbálkozhat.

Pillanatnyilag folyamatban van a második korrupciós pere, melyben Petr Koščcsal együtt azzal gyanúsítják, hogy újabb 50 ezer euróért elsimítják a különleges rendőri tevékenységekért felelős hivatal vezetője, Jozef Rehák elleni eljárást. Kováčik ugyancsak gyanúsított a Tisztítótűz fedőnevű ügyben, amelyben már megszületett a vádemelési javaslat.

Mindhárom ügyben a fent említett három ügyvéd kéviseli őt, akik hosszú jelentésükben a bizonyítékok manipulálásáról, tanúk befolyásolásáról, politikai megrendelésre folyó nyomozásokról írnak az egyes büntetőeljárások során. Szavaik szerint olyan dolgokról, amelyek nagy jelentőséggel bírnak a szlovák jogállamiság megítélésekor. Megütköznek egyszersmind azon, hogy az ehhez hasonló felmerülő gyanú nem árnyékolta már be Szlovákia tavalyi megítélését. Az EB jelentése meglehetősen pozitív volt Szlovákiát illetően.

A három ügyvéd jelentésében főként azokra a momentumokra tér ki, amelyek a rendőrségen belüli háborút, illetve a Ján Čurilla vezette vizsgálótisztek csoportjának leghallgatását.

Sok részletet azonban kihagytak a jelentésükből. Gyakran idézik például Ján Kaľavskýt, főleg a belügyi inspekción tett vallomását, illetve a Plus 7 dní-nek adott interjúját, melyben arra a kérdésre, hogy mire képesek a nyomozók, azt válaszolta, hogy az embereket lelkileg gyötörni, kínozni, zsarolni, bizonyítékokat kitalálni. Azt ugyanakkor már elfelejtik megemlíteni, hogy Kaľavský maga is gyanúsított és két éve Bosznia-hercegovinában bujkál.

Megemlítik a felvételt, melyen állítólag Ondrej Repa ügyész azzal próbálja vallomára bírni Marián Kučerka volt rendőrtisztet, hogy azt mondja, neki, "akar-e vért sz*rni, mint Lujó Makó". Az viszont már nem szerepel benne, hogy Kučerka maga kért bocsánatot Repa meggyanúsításáért, és hogy az ügyész ellen született ugyan fegyelmi indítvány, de egy előzetes vizsgálatot követően fegyelmi eljárás már nem indult.

Az ügyvédek mindehhez a Smer vezetőségének sajtótájékoztatóira és gyakran dezinformációs weboldalak (Hlavný denník, Veci verejné) cikkeire utaló linkeket csatoltak.

(SME)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program