Dzurinda szerint a választók mozgósítása, és nem a visszalépés a megoldás

camera

1

Dzurinda szerint a választók mozgósítása, és nem a visszalépés a megoldás

Fotó: TASR 

Megosztás

A Modrí, Most-Híd párt nem tervezi, hogy visszalép a parlamenti választástól - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Mikuláš Dzurinda, a párt vezetője.

„Nem a lemondás, nem a visszalépés, hanem ennek éppen az ellenkezője a helyes út Szlovákia számára a parlamenti választás után. A megoldás az ország lakosságának mozgósítása" – mondta Dzurinda. Szerinte főleg azokat kell megszólítani, akik el akarnak menni választani, de még nem tudják, kire szavazzanak, valamint az OĽaNO, az SaS vagy a Sme rodina csalódott szavazóit.

Szerinte a Progresívne Slovensko, a KDH és a Modrí, Most-Híd új energiát és tapasztalatot kínál. Ebben a felállásban nemcsak együttműködésre lennének képesek, hanem pozitív eredményeket is fel tudnának mutatni – mondta Dzurinda.

Richard Sulík, az SaS elnöke csütörtökön (szeptember 21.) arra figyelmeztetett, fennáll a veszélye, hogy sok demokratikus gondolkodó választó szavazata veszik, pedig éppen ezek a voksok lehetnének döntő fontosságúak a kormányalakításnál. Kijelentette, ha a pártok úgy döntenének, hogy az SaS javára visszalépnek a választási küzdelemtől, a választás után kész tárgyalni velük a kormányprogram tartalmáról vagy kinevezésekről. Mint fogalmazott, el kell kerülni, hogy a Smer-SD, a Hlas-SD, a Republika és az SNS alakítson kormányt.


TASR


VÁLASZTÁSI INTERJÚK: Új epizód minden nap 18:00-kor a Paraméteren – egészen szeptember 27-ig!

Eddigi adásaink:
Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program