Eb-selejtező: Hapal elégedett a sorsolással, mert megúszták a halálcsoportokat

2018. december 2. - 15:58 | Sport

Vasárnap délben kisorsolták az Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait. A sorsolás meglepő eredményt hozott, hiszen a magyar és a szlovák válogatott is az E-csoportba került.

Eb-selejtező: Hapal elégedett a sorsolással, mert megúszták a halálcsoportokat
Fotó: TASR

Mindkét csapat számára fontos lesz a selejtezőben elért eredmény, ugyanis a Nemzetek Ligájában sem a magyarok, sem a szlovákok nem nyerték meg saját csoportjukat - sőt, utóbbiak csoportutolsóként ki is estek a B osztályból. Az E csoportba került továbbá a világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott, valamint Wales és Azerbajdzsán.

„Elégedettek lehetünk a sorsolással. Azok a csoportok, amelyekbe a spanyolok és a németek kerültek, nagyon erősek, a miénk kiegyenlített”

– értékelte a sorsolás eredményét Pavel Hapal, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya.

"Magyarországgal mindig izgalmas harcokat vívunk, minőségi játékosok alkotják csapatukat, nem szabad őket alábecsülni, sőt jól fel kell készülnünk ellenük – húzta alá a szakember.

A SME szerint a szlovák válogatott szurkolói több okból is elégedettek lehetnek a sorsolással. Egyrészt az E-csoportba kerültek, amely ötfős, ellentétben azzal az öt csoporttal, amelybe hat csapatot sorsoltak. Másrészt a második kalapból nem a németeket kapták, hanem Walest, amely hozzájuk képest könnyebb ellenfélnek bizonyul, továbbá izgalmas párharcokat tartogatnak a magyarok és a horvátok elleni összecsapások is.

Horvátország történetének legjobb futballgenerációjával büszkélkedhet. Luka Modrič a Real Madridban, Ivan Rakitič a Barcelonában, Dejan Lovren a Liverpoolban, Mateo Kovačič pedig a Chelsea-ben játszik. Mario Mandžukič a Juventusban lövi a gólokat, Ivan Perišič, Šime Vrsaljko és Marcelo Brožovič pedig az Inter Milan együttesét erősíti. A nézők tehát ezeket a sztárfutballistákat láthatják majd játszani Nagyszombatban vagy Pozsonyban – amennyiben addigra elkészül az új nemzeti stadion.

„Horvátország jelenleg világbajnoki ezüstérmes, hihetetlen játékminőséget képviselnek. Láttam a legutóbbi mérkőzésüket Anglia ellen, tisztelet illeti őket, de hozzáteszem, hogy ebből a csoportból bármelyik csapat továbbjuthat”

– nyilatkozta a sorsolást követően Hapal.

A szlovákoknak ismét szembe kell nézniük a walesi Gareth Bale-lel, a Real Madrid egyik legnagyobb sztárjával. „Walesszel egymás elleni mérkőzést játszottunk a 2016-os Európa-bajnokságon, ebből meríthetünk. Mindenesetre a walesiek kellemetlen ellenfeleink lesznek” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a szlovákokkal egészen biztosan nagyon izgalmas mérkőzéseket fog játszani otthon és idegenben is a magyar válogatott.

Zlatko Dalič, a horvátok szövetségi kapitánya úgy nyilatkozott, csoportjuk sem könnyűnek, sem nehéznek nem mondható. „Előnyös, hogy két rövid út áll előttünk Szlovákiába és Magyarországra. Wales lehet a csoportmásodik mögöttünk” – mondta az edző.

Ryan Giggs, a walesi válogatott edzője szerint kiegyenlített a csoportjuk: „Természetesen Horvátország a favorit, és Szlovákiának is nagyon jó csapata van. Lehetett volna rosszabb, de jobb is.”

SME/para


Kapcsolódó cikkek:

Eb-2020: Kisorsolták a selejtezőcsoportokat, jön a magyar–szlovák párharc!

Rossi szerint izgalmas pillanatokat tartogatnak majd a magyar-szlovák párharcok