Ebben az országban 48 ezer új fertőzöttet jelentettek 24 óra alatt

2020. július 3. - 18:58 | Külföld

Több mint 48 ezer új fertőzöttet jelentettek az utóbbi 24 órában Brazíliából pénteken.

Ebben az országban 48 ezer új fertőzöttet jelentettek 24 óra alatt
Fotó: TASR/AP

Az egészségügyi tárca közlése szerint ezzel majdnem másfél millióra nőtt a fertőzöttek száma Latin-Amerika legnagyobb, 210 millió lakosú országában. A halottak száma 1252-vel emelkedett. Eddig 1 millió 496 858 fertőzöttet és 61 884 halálesetet regisztráltak.

Szakértők szerint a valós számok jóval nagyobbak lehetnek, mivel aránylag kevés koronavírus-tesztet végeznek. Tanulmányok és nemzetközi szervezetek becslései szerint a fertőzöttek száma a hivatalos adatok hétszerese, míg a halottaké a duplája is lehet.

Jair Bolsonaro brazil elnök kezdettől megkérdőjelezte az új koronavírus okozta járvány súlyosságát, "kisebb influenzának" titulálta a betegséget. Azzal vádolta a szövetségi államok kormányait, amelyek kijárási korlátozásokat léptettek életbe, hogy hatalmának megingatása érdekében nagyítják fel a fertőzések és a halálesetek számát. Szerinte a gazdasági válság miatt többen halnak majd meg, mint a járványban.

A szigorításokat időközben részben feloldották. Itabuna polgármestere az északkeleti Bahia szövetségi államban egy videoüzenetben azt találta mondani, hogy "meghal, aki meghal", de július 9-én újranyitnak az üzletek.


(MTI)

Címkék: Brazília, koronavírus