Ebben az országban már lassulni kezdett az infláció, de még így is 80 százalék felett jár a drágulás

2022. december 5. - 09:05 | Külföld

Törökországban másfél év után először lassult az infláció novemberben.

Ebben az országban már lassulni kezdett az infláció, de még így is 80 százalék felett jár a drágulás
Fotó: TASR

A török statisztikai hivatal hétfőn azt közölte, hogy a fogyasztói áremelkedés 84,39 százalékra mérséklődött novemberben éves összevetésben az októberi 85,51 százalékról. Havi szinten 2,88 százalékos inflációt mértek novemberben az októberi 3,54 százalék után.

A független szakértőkből álló, úgynevezett Inflációs elemző csoport 170,7 százalékra becsülte a novemberi éves inflációt.

A török jegybank elnöke nemrég azt mondta, hogy az infláció az év végén várhatóan 65,2 százalék lesz. A jegybank eredetileg 42,8 százalékos idei inflációval számolt, amit később 60,4 százalékra módosított.

A török jegybank a múlt év végétől idén augusztusig 14 százalékon tartotta az irányadó kamatot, majd csökkenteni kezdte. A ráta most 10,5 százalék.

A török kormány tavaly decemberben léptette életbe az úgynevezett új gazdaságpolitikát, aminek a középpontjában a török líra erősítése áll. A nemzeti fizetőeszköz azonban az év eleje óta több mint 25 százalékkal leértékelődött, és ez a tendencia a közgazdászok szerint folytatódni fog.


(MTI)