EDB, EAEU, eh

Az MTI pénteki híre szerint Varga Mihály magyar pénzügyminiszter Moszkvában bejelentette: Magyarország, illetve kormánya kész az Eurázsiai Fejlesztési Bank (EDB, JeABR) teljes jogú tagjává válni. Ennek különféle fontos előnyei lennének, éspedig: „csatlakozás a magyar vállalkozásoknak újabb piacokat és forrásokat, a magyar gazdaságnak új beruházásokat jelenthet".

EDB, EAEU, eh
-illusztráció- (Fotó: MTI)

De mi is ez az Eurázsiai Fejlesztési Bank? Nemzetközi pénzintézet, célja a tagállamok gazdasági fejlesztése, kereskedelmi és egyéb gazdasági kapcsolataik erősítése, eurázsiai integrációjuk támogatása beruházások révén. A hat tagállam, ábécésorrendben: Belarusz, Kazahsztán, Kirgizsztán, Oroszország, Örményország, Tádzsikisztán. Közéjük vágyik a kormány.

A tulajdonosok a tagállamok, sajátos eloszlásban: a részvények csaknem 66 százaléka Oroszországé, nem egészen 33 százaléka Kazahsztáné (ők a két alapító), 1 százaléka a belarusz állam kezében van, a másik három ország jelképesen, századszázalékokkal képviselteti magát.

Úgy is lehet mondani, Oroszország diktál, és ő adja a pénz zömét, de valamennyire tehermentesíti az olajgazdag, embargókkal nem sújtott és túlzott katonai költségekkel nem terhelt Kazahsztán; a többiek szegényebb vagy nagyon szegény kedvezményezettek. Hogy ebben a felállásban mi lenne a szerepe az egy főre jutó GDP-t tekintve Oroszországnál és Kazahsztánnál kicsit jobban álló, de náluk kisebb lakosságú Magyarországnak, arra nagyon kíváncsiak vagyunk, ahogy arra is, hogyan fogja a kormánypropaganda tálalni a posztszovjet befektetéssel induló projektek hasznosságát.

Annyi biztos, hogy az EDB tőkéje sokkal nagyobb a Nemzetközi Befektetési Bankénál (IIB, MIB), ami eredetileg a KGST-bank utóda volt, most pedig Budapestre, egy uniós tagország szép fekvésű, hangulatos fővárosába költöztették a székhelyét.

Az EDB a több pénz birtokában tényleges, viszonylag számottevő gazdasági-pénzügyi tevékenységet végez, ellentétben az IIB-vel, amiről többen feltételezik, hogy voltaképpen orosz titkosszolgálati fedőszerv. (A magyar kormány nem sietett eloszlatni ezt a gyanút, amikor az igazgatótanácsba a KGB-vel szövetséges kommunista állambiztonsági főcsoportfőnökség egykori tisztjét delegálta.)

Tegyük félre finnyásságunkat, vegyünk mély levegőt, és kérdezzük meg abszolút tárgyilagosan: miért érdeke Magyarországnak mint EU-tagnak az eurázsiai integráció erősítése? Miért lenne érdekük a magyar adófizetőknek, hogy posztszovjet nemdemokráciák senyvedő gazdaságait támogassák, vagy ha a másik oldalát nézzük: miért jó a magyar nemzetgazdaságot a hitelező orosz vagy kazah államtól függő helyzetbe hozni?

Megint csak tárgyilagosan: ezekbe az országokba nemcsak geopolitikai okból, de a joguralom hiányosságai miatt sem szívesen ruháznak be liberális demokráciában működő piacgazdasági szereplők. Van kivétel, de azt senki sem tartja dicsőségnek. Ha a magyar pozíciók arrafelé javulnának már most – vélhetnék az ötlet gazdái –, az lépéselőnyt jelentene az erősebb nyugati és ázsiai cégekkel szemben. Hogy meddig, az már kérdés. Volt már olyan – a kétezres években –, hogy Magyarország elpocsékolta lépéselőnyét.

A moszkvai bejelentés napján – az MTI-hírre kevesen figyeltek – izgalmat keltett, hogy egy kirgiz portál szerint Magyarország az Eurázsiai Gazdasági Unióba (még egy rövidítés, pardon: EAEU)  kívánna belépni. Ez már súlyosabb döntés lenne, tudtommal összeférhetetlen az EU-tagsággal, de a kirgiz újságíróknak nem volt nehéz tévedniük, mert az Eurázsiai Fejlesztési Bank tagnévsora majdnem azonos az Európai Gazdasági Unióéval (Tádzsikisztán tag a bankban, de nem tag az unióban, a többi öt egyezik). Fel lehet fogni úgy, hogy az EDB az EAEU előszobája. Mért is ne próbálnánk meg beljebb menni?

Másfelől a dusanbei sajtó talán nem tud róla, de Szijjártó magyar külminiszter már többször hangot adott keleti irányú szimpátiájának, és részletezte, miért érdeke Magyarországnak, sőt „Európának is” a mostani posztszovjet gazdasági uniónál vélhetően tágabb „eurázsiai szabadkereskedelmi térség” létrejötte.

A NER vezérkarának biztosan érdeke volna, mert úgy jutnának leosztható pénzhez és üzletekhez, hogy a másik oldal nem támasztana mindenféle politikai és etikai követelményeket. Jósolni nem érdemes, csak arra emlékeztetnék, hogy az ilyesfajta opportunista politika, a zsarnokságokhoz törleszkedés mindig csak ideiglenesen hozott hasznot a magyar történelemben, aztán jött a katasztrófa.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.