Edzőfaló nádszegiek

2016. január 25. - 20:44 | Sport

Ősszel egymásnak adták a váltóbotot a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában a tabella végén lehorgonyzott nádszegieket irányító edzők. 

A mátyusföldiek klubvezetői az 5. fordulót követően elköszöntek Navrátil Károlytól, helyébe Zsákovics Jánost szerződtették, aki a 8. forduló befejezése után távozott a csapat éléről. Ekkor került a karmesteri pálca a sorrendben harmadik tréner, Molnár Zoltán kezébe. Ami a nádszegiek eredményeit illeti, Navrátil irányításával háromszor ikszeltek, Zsákovics vezetésével egyszer győztek, Molnár mérlege pedig 4 pont.

Az edzőfaló nádszegiek ismét elköszöntek edzőjüktől, Molnár tavasszal már nem foglal helyet a nádszegiek kispadján. A 2015/2016-os bajnoki idény nehéznek ígérkező folytatásra való felkészülést sorrendben immár negyedik tréner, Németh Sándor irányításával kezdte el a mezőny egykor szebb napokat látott mátyusföldi sereghajtója.

ái

Címkék: edzőváltás, Nádszeg