Egész úton potyogtak rá a sörösdobozok – megalázó körülmények közt kellett utaznia a mozgássérült nőnek a Pozsonyba tartó vonaton

2022. július 27. - 11:43 | Régió

Mozgássérültek számára kialakított kupéba vett jegyet a fiatal nő a Prágából Pozsonyba tartó vonaton, de megalázó körülmények közt kellett utaznia.

Egész úton potyogtak rá a sörösdobozok – megalázó körülmények közt kellett utaznia a mozgássérült nőnek a Pozsonyba tartó vonaton
Forrás: tvnoviny.sk

Az esetről az érintett a Tvnoviny.sk-nak mesélt. Mint kiderült, annak ellenére, hogy érvényes jegye volt a mozgássérültek számára kialakított kupéba, egy olyan kocsiba ültették, amit raktárként használtak, így egész úton potyogtak rá a sörösdobozok és a klíma sem működött.

A szlovákiai Zora Lednárová művésznő Németországban él, gyermekeivel azonban úgy döntött, hazalátogat. Izomsorvadással küzd és napi 15 órát oxigénkészüléken kell töltenie, ezért döntött úgy, hogy a mozgássérültek számára kialakított kupéba vesz jegyet.

Miután a raktárkocsiként szolgáló részen akarták elhelyezni, panaszt tett az utaskísérőnek, ezt követően pedig egy olyan kupéba akarták vinni, aminek ablakai sem voltak. A nő ezért inkább az előbbit választotta, út közben azonban folyamatosan potyogtak rá a frissítők és a sörösdobozok.

A Szlovák Vasúttársaság azt állítja, a Cseh Vasutak a felelős a történtekért, amely a Prágából induló szlovákiai vonatok büfékocsijait kezeli. Az érintett nő elmondta, nem elégszik meg a jegy árának visszatérítésével, jogi lépéseket fontolgat.

(tvnoviny.sk)