Egészségi állapota nem gátolhatta a vádlottat abban, hogy agyonverje a sértettet Nagyudvarnokban

2018. március 14. - 16:45 | Régió

A héten folytatódott a három évvel ezelőtti nagyudvarnoki brutális vasrudas támadás büntetőpere.

Egészségi állapota nem gátolhatta a vádlottat abban, hogy agyonverje a sértettet Nagyudvarnokban
Fotó: Paraméter

A tárgyaláson ügyvédje képviselte a vádlottat, M. Józsefet, míg a sértett B. Jánost családja támogatta a helyszínen.

Az egyik tanú, akit erre a tárgyalásra beidéztek, a dunaszerdahelyi kórház sebészetének főorvosa volt, akinek aláírása szerepel azon az orvosi dokumentumon, melyet a vádlott azért nyújtott be, hogy azzal is kételyeket ébresszen afelől, hogy ő követhette el a bűncselekményt.

A nagyudvarnoki támadás másnapján ugyanis M. József orvosnál járt, ahol magas vérnyomást állapítottak meg nála, a sebészfőorvostól pedig arra voltak kíváncsiak, hogy ez akadályozhatta-e abban, hogy nagy erejű, intenzív ütéseket mérjen a sértettre. A tanú azonban azt mondta, noha nem ismert előtte, pontosan mit állapítottak meg a vádlottnál, mivel nem ő vizsgálta ki, a magas vérnyomás nem befolyásolhatta semelyik végtagja mozgását.

A tárgyalás következő szakaszában a bűntény rekonstrukciója során készült fényképeket, illetve léggé gyenge minőségű videófelvételt tekintették meg. A rekonstrukció alkalmával olyan körülményeket kell teremteni, mint amilyenek a bűntény idején is fennálltak. A fotókról látni lehetett például azt, hogy a fényviszonyok megfelelőek voltak ahhoz, hogy a sértett B. János felismerje a tettest, miután letépte az annak arcát takaró maszkot.

A vádlott ügyvédje a videófelvétel alapján viszont ennek éppen ellenkezőjére hívta fel a figyelmet, továbbá arra is, hogy a sértett házán lévő szenzoros fényforrás nem kapcsolhatott be azon a területen, ahol a támadás zajlott.

A sértett viszont ezt elutasítja, és leszögezte, a támadót csak részben takarta a közelükben parkoló autó, a felsőtestét megvilágította a lámpa.

A védelem révén bekerült a jegyzőkönyvbe az is, hogy mind a fényképek, mind a videófelvétel tanúsága szerint a támadó a jobbkezében tartotta a vasrudat, és maga B. János is azt állította, támadója jobb kezéből tépte ki azt. Ennek egyébként akkor volna legfeljebb jelentősége, ha a vádlott esetleg balkezes volna, erről azonban nincs információnk.

A tárgyalás áprilisban folytatódik.

A nagyudvarnoki támadással kapcsolatos összes cikkünk ITT olvasható.

(parameter)