Eggyel kevesebb havi kiadásunk lesz júliustól
A parlament még tavaly megszavazta a rádió és televízió üzemben tartási díjának (koncessziós díj) eltörlését, a módosítás idén július elsején, tehát bő egy hónap múlva lép érvénybe.

Ez havi 4,64 euróval, azaz évi csaknem 56 euróval csökkenti a háztartások kiadásait.
A koncessziós díj helyett a Szlovák Rádió és Televízió közvetlenül az állami költségvetésből kap majd működési támogatást. 2024-ben az RTVS-nek a koncesszió helyett 83 millió eurót kellene kapnia, és ez az összeg kiegészül az állammal kötött szerződés alapján beérkező további tízmilliókkal.
A koncessziós díj összege 2003-tól nem változott, havi 4,64 euró volt. 2020-tól a nyugdíjasoknak már nem kellett fizetniük.
A díj eltörlésére vonatkozó javaslattal Richard Sulík állt elő, mindez a költségvetés elfogadásával kapcsolatos megállapodás része volt.
Sulík kedden a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet egy e-mailre, amelyet az RTVS küld figyelmeztetésképp arra, hogy amennyiben valaki állandó átutalási megbízással fizette a díjat, ne felejtse el azt megszüntetni júliustól.
Ha pedig SIPO-utalványon keresztül fizette a díjat, a hetedik hónaptól ezt automatikusan eltávolítják róla, nem kell ennek érdekében felvenni a kapcsolatot az RTVS-szel.
(parameter)