Egy androidról készült portré is bejutott egy portréverseny döntőjébe

2017. szeptember 7. - 14:54 | Kultúra

Egy androidot ábrázoló portré is bekerült a brit Nemzeti Portrégaléria idei portréfotóversenyének döntőjébe - közölte szerdán a brit média.

Egy androidról készült portré is bejutott egy portréverseny döntőjébe
Fotó: Maija Tammi

A Japánban gyártott Erica nevű robot portréját a finn Maija Tammi örökítette meg. A művész fél órát tölthetett az oszakai Isiburo Hirosi Laboratóriumban, ekkor volt alkalma több fotót készíteni a robotról.

A Nemzeti Portrégaléria évente rendezi meg a Taylor Wessing-portréversenyt, amelynek rövid listájára idén Erica képe is felkerült.

A galéria szóvivője elmondta: ellenőrizték a szabályzatot, és az alapján a robotról készült fotó is szerepelhet a versenyben. Mint hozzáfűzte, jövőre döntik el azt a kérdést, hogy egy emberi arcokat ábrázoló portréverseny kereteibe belefér-e egy androidról készült kép.

"Úgy éreztük, hogy a portré tárgya, miközben nem ember, emberi alakot jelenít meg, egyúttal erőteljes műalkotássá teszi a kérdésfelvetés, hogy mit jelent élni és embernek lenni" - fogalmazott a szóvivő.

A döntőbe jutott további két portré egyike egy walesi fotós munkája, amely egy Iszlám Állam elől menekülő nőt ábrázol, a másik pedig egy spanyol művész képe, amely egy Földközi-tengerből kimentett menekültről készült.

A versenybe több mint 5000 fotót neveztek be, a győztes kihirdetése után ezek közül 60 alkotást novemberben kiállítanak a Nemzeti Portrégalériában. A fődíjas fotós 15 ezer fontos pénzjutalmat is kap.

(MTI)

Címkék: robotok, Android