Egy balesetet szenvedett dunaszerdahelyi nő kálváriája

2016. május 20. - 07:47 | Régió

Egy 38 éves dunaszerdahelyi hölgy két hónappal ezelőtt balesetet szenvedett, melyből hosszadalmas gyógyulás vár rá, s így betegállományba került. Azonban a teljes felépülést nem tudta kivárni, mivel a szociális biztosítótól nevetséges összeget kapott havonta.

Egy balesetet szenvedett dunaszerdahelyi nő kálváriája
Fotó: Paraméter

„Anyaságin voltam, ami alatt megállapodással egy gyorsétteremben dolgoztam. December 7-én változtattam munkahelyet. Azóta hivatalos munkaszerződéssel egy élelmiszerüzlet főnökasszonyaként dolgozom. Sajnálatos módon március elején egy balesetet szenvedtem, otthon pakolás közben leestem a létráról. A gerincemet ütöttem meg, ami hosszadalmas kezeléseket igényel. Dunaszerdahelyről Pozsonyba is elküldtek idegorvosi kivizsgálásra, valamint folyamatos rehabilitációra szorulok. Ebből kifolyólag betegállományba kerültem. Amikor megkaptam az első csekket arról, hogy mennyi pénzt kapok, nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Összesen 12 euró 30 centet kaptam a szociális biztosítótól. Az első tíz napra még fizetett 150 eurót a munkaadóm, azóta viszont csak ez a nevetséges összeg jár havonta. Mondja meg nekem valaki, hogy ebből a pénzből hogyan lehet megélni. Engem otthon vár a három gyermekem, akiket egyedül nevelek. Ez az összeg azonban még a gyógyszereim kiváltására sem elegendő. Az egyetlen nagy szerencsém, hogy az anyukám és a barátaim mellettem állnak, és amiben csak tudnak, segítenek. Nélkülük nem tudom, hogy hogyan oldanám meg ezt a helyzetet. Számomra ez egyszerűen felfoghatatlan. Én már 18 éves korom óta dolgozom, s igyekeztem nem váltogatni a munkahelyeimet. Felháborítónak tartom, hogy az ember fizeti a betegbiztosítását, majd amikor tényleg lebetegszik, akkor 12 euróval szúrják ki a szemét” - mesélte el az érintett hölgy.

A balesetet szenvedett nő továbbá tájékoztatott minket arról, hogy a kezelőorvosa azt tanácsolta neki, hogy ne végezze többet azt a munkát, amit éppen csinál, mert nem tesz jót az egészségi állapotának. Ebből kifolyólag a munkahelyén felajánlottak neki egy elárusítói pozíciót, azonban az alacsony fizetés miatt ezt nem tudta elvállalni. Így kénytelen volt megszakítani a betegállományát és új munkahely után nézni. Munkát szerencsésen talált is, azonban ez azzal jár, hogy az előírt kezeléseket nem tudja folytatni. „A gyermekeimről gondoskodnom kell, így nem volt más választásom. Csak remélni tudom, hogy nem fordul rosszabbra az állapotom”- mondta a hölgy.

A dunaszerdahelyi Szociális biztosító munkaügyi osztályán utánajártunk, hogy vajon miért csak ennyi pénzt kap a hölgy. A biztosító munkatársától azt a választ kaptuk, hogy mivel az érintett hölgynek az aktuális munkahelyén 88 napja van ledolgozva, ezért csak a minimum juttatásra jogosult. Nagyobb összeget akkor kapna, ha minimum 90 ledolgozott nappal rendelkezne ugyanazon a munkahelyen.

(SzC/para)