Egy budapesti hátszelű dunaszerdahelyi cég vásárolt kastélyt és várromot Kelet-Szlovákiában

2022. május 27. - 13:07 | Régió

Nemzeti kulturális emlékműveket értékesítettek egy határmenti kis faluban. A Tőketerebesi járáshoz tartozó Nagykövesd egy várromot és egy mellette álló, klasszicista stílusú kastélyt kínált eladásra. A község már évek óta próbálkozott pénzt szerezni ezekre az ingatlanokra, aztán a rezsiköltségek miatt inkább úgy döntöttek, hogy pénzzé teszik az épített örökséget.

Egy budapesti hátszelű dunaszerdahelyi cég vásárolt kastélyt és várromot Kelet-Szlovákiában
wikipédia

A település március 21-én jelentette meg a pályázati felhívást, és az új tulajdonossal május 12-én már alá is írták a szerződést. Egy komoly érdeklődő akadt, aki aztán meg is vette az ingatlanokat, mégpedig a dunaszerdahelyi illetőségű Manevi SK Kft, amelyik a magyarországi Manevi Kft 100 százalékos leányvállalata. A Korzár lap megpróbállta elérni a budapesti székhelyű társaság ügyvezetőjét, Kővári Dénest, illetve a dunaszerdahelyi cégvezetőt, Rigó Tibort, de a próbálkozást nem koronázta siker.

A kelet-szlovákiai község a történelmi épületekért és 22 ezer négyzetméter telekért cserébe 150 ezer eurót kapott. A pozsonyi Ján Kuciak Oknyomozó Központ arra figyelmeztet a tranzakcióval kapcsolatban, hogy a magyarországi Manevi fontos szerepet tölt be abban a törekvésben, hogy a magyar állam külföldi ingatlanokat szerezzen. A nevezett cég a 2021-ben létrehozott Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványhoz tartozik. Az alapítvány és a hozzá tartozó cégek egy olyan kuratórium alá tartoznak, amelyiknek az élén a magyar külügyminisztérium miniszterhelyettese, Magyar Levente áll.

Nagykövesd polgármestere azt mondja, volt arról tudomása, hogy a Manevi SK Kassán is vett ingatlant. Az új tulaj még nem jelezte, mi a terve a vásárlással, de a település vezetője bízik abban, hogy a szerződés a falu javát szolgálja majd.

(Korzár/Sme)