Egy év alatt 12 ezer állat fordul meg a menhelyen – a vasárnapi pozsonyi akción lehetőségünk van az örökbefogadásra

2021. augusztus 22. - 09:24 | Régió

A vasárnapi Nájdite sa! nevű jótékonysági akció során az érdeklődők örökbe fogadhatnak egy állatot a menhelyről. A rendezvényre tizedik alkalommal kerül sor, helyszínéül a Janko Kráľ Park szolgál délelőtt 10 és délután 4 óra között. Az eseményt rendszeresen az Állatvédő Egyesületek Szövetsége szervezi.

Egy év alatt 12 ezer állat fordul meg a menhelyen – a vasárnapi pozsonyi akción lehetőségünk van az örökbefogadásra
Illusztrációs felvétel (TASR)

Tavaly a járványügyi intázkedések miatt nem valósult meg a rendezvény.

„Évente körülbelül 12 000 állat megy át a szlovák menhelyeken és karanténállomásokon. Jelenleg, az alkalmazottak és önkéntesek nagy erőfeszítései ellenére, a menhelyek még mindig túlzsúfoltak, és nem lehet gondoskodni ekkora állatmennyiségről“

– mondta Zuzana Stanová, az állatok ombudsmanja. Mint mondja, a helyzeten a pandémia időszaka sem segített, amikor többen is úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy állatot.

„Miután visszatértek a munkába és az iskolába, sokan úgy érezték, hogy nem tudják ellátni az állatneveléssel kapcsolatos feladatokat“

– tette hozzá Stanová.

A kezdeményezés rámutat, hogy az örökbefogadás prioritása különösen az idő és az anyagi lehetőségek mérlegelése, nem pedig a rohanás és az, hogy gyorsan megválaszoljuk a menhely munkatársainak kérdéseit, az ott tett látogatásunkkor. Így meg lehet akadályozni, hogy a jövőben az állatkának vissza kelljen térnie a menhelyre.

„Érzékeny téma ez, de az elhagyott állatok egyetlen esélye az örökbefogadás és az új otthon. Lehetőséget kínál nekik ez az esemény is, amelyen az elhagyott állatok legalább egy része reményt kap, hogy új otthonra lelhet“

– fűzte hozzá a rendezvény PR-menedzsere, Jana Trellová.

Ezzel az eseménnyel párhuzamosan kerül sor egy másikra a Na palube jednorožca névvel. Ez számos attraktív és oktató jellegű tevéknységet kínál a gyerekeknek. A látogatók egy helyen láthatják a rendőrséget, a katonaságot, a tűzoltóautókat, kutyákat és lovakat.

TASR