Egy évre eltiltották a magyar olimpiai bajnok gyorskorcsolyázót

2020. február 5. - 20:37 | Sport

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) etikai és fegyelmi bizottsága egy évre eltiltotta az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázót, Burján Csabát.

Egy évre eltiltották a magyar olimpiai bajnok gyorskorcsolyázót
Fotó: MTI

A testület - amint az a szövetség honlapján olvasható szerdai közleményből kiderül - megállapította, hogy a versenyző a közösségi médiában december 3-án közzétett bejegyzésével fegyelmi és etikai vétséget követett el. Emiatt "a rövidpályás gyorskorcsolya-válogatottban, a válogatott edzéseken és edzőtáborban való részvételtől, valamint az MOKSZ versenynaptárában szereplő versenyektől egy év időtartamra eltiltotta".

Burján Csaba válogatott kerettagságát Telegdi Attila, a szövetség gyorsasági ágazati sportigazgatója 2019. december 5-én függesztette fel a fegyelmi eljárás lezárásáig. Mivel a felfüggesztés időszaka beleszámít a büntetés időtartamába, az eltiltás december 5-én jár le.

A tájékoztatás kitér arra is, hogy a versenyző a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül írásban fellebbezést nyújthat be

A 25 éves sportoló Kínát sértő mondatot posztolt a repülőtéri várakozás pillanatait és a tömeget megörökítve Instagram-oldalára, amikor a válogatott Nagojából utazott Sanghajba. Bánhidi Ákos csapatvezető döntése értelmében Burján nem lépett jégre a kínai metropoliszban, hazautazott Kínából, majd fegyelmi eljárást indítottak ellene. A gyorskorcsolyázó, aki azóta bocsánatot kért tettéért, emiatt kihagyta január végén a debreceni Európa-bajnokságot is.

Az eset miatt lemondott a válogatott kínai vezetőedzője, Csang Csing Lina, de az MOKSZ azt nem fogadta el, így a 2013 óta Magyarországon dolgozó szakember a kontinensviadalon a szokott módon, a jég mellett állva segítette a magyar versenyzőket.

(MTI)