Egy férfi a nyílt utcán leszúrta a feleségét

Életét vesztette egy 22 éves nő, egy négy éves kislány anyja hétfőn, miután a férje megkéselte a nyílt utcán a kelet-franciaországi Metz városához közeli Hayange településen. A férfi elmenekült a helyszínről, de a rendőrség néhány órával később elfogta - közölte Christian Mercuri metzi ügyész.

A tájékoztatás szerint az áldozat öt késszúrást kapott, s mire a mentők kiérkeztek a helyszínre, életét vesztette.

A gyanúsított egy szerb állampolgárságú 23 éves férfi, alig két héttel ezelőtt szabadult a börtönből, ahol közúti szabálysértés miatt egy évet ült. A büntetés utolsó időszakára próbaidősen szabadlábra helyezték, elektromos karperec viselésének kötelezettségével, jóllehet a felesége időközben feljelentést tett ellene családon belüli erőszak miatt. Az ellen viszont nem emelt kifogást, hogy a férje a közös otthonukba térjen vissza.

A házaspár 2017-ben született kislányának elhelyezéséről az ügyészség gondoskodik.

Az ügy kísértetiesen hasonlít egy másik, a hónap elején történt esethez: akkor egy 31 éves nőt, három gyerek anyját a férje élve felgyújtott a nyílt utcán a délnyugat-franciaországi Bordeaux-hoz közeli Mérignacban. A nő korábban feljelentést tett a férje ellen, akit el is ítéltek a felesége bántalmazásáért.

Hivatalos adatok szerint Franciaországban tavaly kilencven nőt ölt meg jelenlegi vagy korábbi partnere, 2019-ben 146 volt az áldozatok száma. Január 1-je óta 40 nő halt bele a párja vagy a korábbi párja erőszakos támadásába. Az áldozatok harmada előzőleg kérte a hatóságoktól a partner távoltartását erőszak vagy fenyegetés miatt.

(MTI)