Egy fiatal szakács is indul a bényi polgármester ellen

2018. november 4. - 14:10 | Régió

Eva Čákváriovának, Bény (Érsekújvári járás) polgármesterének két kihívóval kell szembenéznie az idei helyhatósági választáson.

Eva Čákváriová 2010-ben vette át a polgármesteri széket Erika Mesárovától. A függetlenként induló Čákváriová 411 szavazatot kapott, míg az addigi polgármestert 358-an támogatták. A harmadik induló, Mocsi Dionýz csak 32 voksot kapott.

Négy évvel később Čákváriová már a Híd támogatásában indult a választáson és aratott fölényes győzelmet: 635-en karikázták be a neve mellett szereplő számot, miközben kihívója, Karol Rubec csak 132 szavazatot kapott.

Idén két ellenfele lesz Eva Čákváriovának: a 40 éves vállalkozó, Kremmer Szabolcs, valamint a mindössze 26 éves szakács, Richard Salgo személyében.

Nagy az érdeklődés a képviselői helyekért is, ugyanis a héttagú testületbe tizennyolcan szeretnének bekerülni. A Híd és az MKP támogatásában is hét-hét jelölt küzd majd meg.

A polgármesterjelöltek:

Bc. Čákváriová Eva (57), polgármester, Híd

Kremmer Szabolcs (40), vállalkozó, független

Salgo Richard (26), szakács, független

A képviselőjelöltek:

Antal Róbert (45), taxis, független

Belaň Alexandra (37), fodrász, Híd

Bognár Szabolcs (34), cégvezető, független

Csókás Béla (63), nyugdíjas, MKP

Haľamová Mária (58), vállalkozó, Híd

Ing. Herbácskó Norbert (40), üzemigazgató, MKP

Kocka Július (70), nyugdíjas, MKP

Köteles Ilona (68), nyugdíjas, MKP

Mgr. Mahulányi Nikoleta (25), tanár, MKP

Michalec Miroslav (44), sofőr, Híd

Molnár Patrik (37), kárpitos, Híd

Németh Zoltán (48), közalkalmazott, független

Roško Aurel (44), esztergályos, Híd

Šmid Zsolt (46), villanyszerelő, MKP

Török Róbert (59), szerelő, Híd

Török Andrea (42), kézbesítő, Híd

Varga Andrea (38), könyvelő, MKP

Mgr. Varga Juraj (32), vállalkozó, független

(tt)