Egy független vizsgálat szerint a Facebook nem tett eleget a diszkrimináció ellen

2020. július 8. - 15:46 | Tech

Egy független vizsgálat szerint a Facebook internetes közösségi portál nem tett eleget a diszkrimináció ellen, néhány döntése pedig visszaveti az emberi jogok érvényesülését - adta hírül a The New York Times című amerikai napilap a Reuters hírügynökség szerdai ismertetése szerint.

A vizsgálat eredménye valószínűleg további nyomásként nehezedik a Facebookra, amelyet már most is mintegy 900 hirdető bojkottál, köztük olyan óriásvállatok, mint a Coca-Cola, mert szerintük elősegíti a gyűlöletbeszédet.

A Facebook egyik szóvivője azt mondta, hogy a vizsgálat "mély elemzése annak, hogy miként tudjuk megerősíteni és szélesíteni az emberi jogok érvényesülését cégünk minden szintjén, ám mindez csupán az út kezdete."

A jelentés szerint a Facebook túlságosan engedékeny politikusok irányában, őket nem kötelezi szabályainak betartására, és hagyja, hogy félreinformáljanak, ártalmas és megosztó szövegeket tegyenek közzé, esetenként még erőszakra buzdítókat is.


(MTI)

Címkék: Facebook