Egy harmadik dózis beadása szakmai viták és tanulmányok tárgya

2021. július 29. - 19:43 | Belföld

Egy harmadik adag koronavírus elleni vakcina beadása szakmai viták és tanulmányok tárgya. Ezt Zuzana Eliášová, az Egészségügyi Minisztérium szóvivője válaszolta a TASR-nek arra a kérdésére, hogy a tárca foglalkozik-e ezzel a kérdéssel.

Egy harmadik dózis beadása szakmai viták és tanulmányok tárgya
TASR

„A páciens biztonsága az Egészségügyi Minisztérium (MZ) prioritása, ezért ebben a kérdésben kizárólag a szakmai ajánlásokat vesszük figyelembe” – mondta azt is hozzátéve, hogy a kétdózisú vakcinák esetében egyelőre két adagot adnak be Szlovákiában.

Magyarországon augusztus 1-től lehetővé teszik a magyar állampolgároknak, hogy egy harmadik adag oltást is kapjanak a koronavírus ellen. A szakértők szerint ez biztosíthatja a védelmet a vírus újabb, agresszív mutációival szemben.

Csehországban az év végéig további 10 millió adag oltóanyagot várnak, ennek egy részét az esetleges harmadik dózis beadására készítik elő. Egyelőre azonban senki sem tudja, hogy szükség lesz-e erre, illetve hogy ha igen, mikor. Andrej Babiš cseh kormányfő szerint a klinikai csoportnak augusztus végéig kellene állást foglalnia a kérdésben.

A szerb egészségügy képviselői szerdán (július 28.) hivatalosan ajánlották a koronavírus elleni oltás harmadik dózisának a beadását.

TASR