Egy héttel több szabadságuk lehet a 33 évnél fiatalabbaknak is, ha gyereket nevelnek

Zuzana Čaputová államfő pénteken aláírta a Munka törvénykönyve erről szóló módosítását, amely 2020. január 1-jével lép hatályba.

Egy héttel több szabadságuk lehet a 33 évnél fiatalabbaknak is, ha gyereket nevelnek
Illusztráció (Fotó: Pixabay.com)

Egy héttel több szabadságra lesznek jogosultak azok az alkalmazottak, akik még nem töltötték be a 33. életévüket, de gyermekről gondoskodnak. 

Az eddig érvényes szabályozás szerint az alkalmazottak attól a naptári évtől voltak jogosultak 25 szabadnapra, amelyben betöltötték a 33. életévüket. Előtte 20 szabadnap illette meg őket. Az indoklás szerint a módosítás pozitív hatással lesz a házasságra, a családi életre, a gyermeknevelésre és az idegenforgalomra is.

A plénum elfogadott egy olyan módosító javaslatot is, melynek értelmében az egyetemi oktatók, kutatók és művészeti alkalmazottak legalább nyolc hetes szabadságra lesznek jogosultak. Ugyanez vonatkozik a kutatóintézetek, például a Szlovák Tudományos Akadémia alkalmazottaira is.

(TASR)