Egy igazi autonómia – Szíriában

A kurdok most egyébként is az események középpontjában vannak az egész közel-keleti régióban – a törökországi kurdok politikai szerveződéséről például itt írtam hosszabban –, de hosszú távon lehet, hogy éppen Rojava projektje lesz a legnagyobb hatással a nemzetközi gondolkodásra. Történt ugyanis, hogy 2012/3-ban, kihasználva a törökországi kurd lázadó milíciák (a PKK) tapasztalatait és ideológiai eredményeit, Észak-Szíria három egymással nem határos de egyaránt a török határ mellett fekvő, kurd többségű régiójában az YPG nevű milícia átvette a hatalmat, és rövid úton újszerű, de a gyakorlatban is hatékonyan működő társadalomszervezési modellt hozott létre. Ez lenne Rojava, a név egyébként nyugatot jelent (Nyugat-Kurdisztán összefüggésében).

Rojava számos érdekes tulajdonsággal bír. Egyrészt radikális módon kiáll a nemi egyenlőség mellett, sőt a nemi egyenlőség az egyik legfontosabb ideológiai alaptézise. Ebben az esetben nem is annyira a szexuális kisebbségekről van szó – bár minimum a hivatalos kiadványok szintjén Rojava abban is liberális –, hanem főként a férfi-női viszonyról. Rojava közösségei szembeszállnak a közel-keleti nemi hatalmi struktúrákkal, a többnejűséggel, a szexuális rabszolgasággal. Az Iszlám Kalifátus („ISIS”) elleni harc egyik szimbólumává éppen az egyenjogú kurd katonanők váltak.

A második érdekes tulajdonság a nemzetiségek és vallások közötti egyenlőség, a szabad identitásválasztás kimondása. A három önkormányzó kanton többsége kurd és szunnita muszlim, de jelentős asszír, arab, türk kisebbségek is élnek itt, a jezidi, zoroasztriánus, keresztény (stb.) vallási kisebbségekről nem is beszélve. Rojava nem próbál súlyozni, vagy hatalmi struktúrákat kialakítani ezek között a közösségek között, tagjaikat engedi szabadon megélni személyiségüket.

A harmadik érdekes gondolat a közösségi fókusz. Azaz a politika és az önkormányzás alapszervét a helyi közösségek (a települések, városrészek) jelentik, itt dőlnek el az igazán fontos dolgok, itt zajlik az újraelosztás és a munkaszervezés, a kantonok pedig „csak” a településközi fontosságú ügyekben járnak el, elsősorban a hadsereg(ek) fenntartásával és ütőképesen tartásával kapcsolatban. A helyi, bázisdemokratikus fókusz érdekes alternatívája a nyugati mintájú képviseleti demokráciának.

Rojava egyébként – ha ez eddig nem lett volna nyilvánvaló – erősen balos projekt, de kommunistának nem nevezhető. Tanult az elmúlt évszázad baloldali kezdeményezéseinek problémáiból, és a nagy modernizációs kísérletek helyett helyi, egyén-alapú és közösség-alapú megoldásokból épül fel. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek túlhajlások. Sok kritika fogalmazható meg a Rojava-projekttel szemben – egyén és közösség viszonya az ilyen baloldali kommunitárius projektek esetében mindig nehezen tisztázható, például –, én itt inkább a pozitív, tabudöntögető elemekre próbáltam fókuszálni.

Ami itteni szemmel nézve is érdekessé teszi ezt a kísérletet, az a társadalmi szövet megfonására tett kísérlet. Annak ellenére, hogy Rojava „kigondolói” erős nyomás alatt dolgoznak – a Kalifátus többször is bekopogott már az ajtón, hatalmas csatákkal sikerült csak őket (eddig) visszaverni –, nem „hadi állam”, egy szeparatista miniország épül, hanem egy stabilnak szánt, békét és egyenlőséget hirdető, az egyének és a helyi közösségek szerepét megértő és hangsúlyozó provincia. Azaz a tartalom fontosabb a formánál, az egyének és a közösségek összefűzése kerül a középpontba. Közösséget igazán csak így lehet építeni, nem törvényekkel, nem normákkal, elvárásokkal, keménykedéssel, elhatárolódással. Az egyéni identitások sokféleségének és a közösségi együttműködés hatalmának egy irányba csatornázásából komoly erőt lehet generálni. Jó lenne, ha a határon túli magyar közösségek is ebben gondolkoznának, nem pedig pusztán abban, hogy hogyan lehetne kis felcímkézett, a helyi politikai elitek könnyű prédájává váló karámokat építeni a kiválasztott nemzet határon túl ragadt fiainak és lányainak.