Egy lépésre kerülhetük az ebédjegyek megszüntetésétől

2016. május 19. - 07:57 | Belföld

Már Peter Kažimír pénzügyminiszter, illetve más smeres politikusok is támogatják az ebédjegyek bevonását.

A Híd és a Sieť után a Smer politikusainak egy része is úgy gondolja, meg kellene szüntetni az ebédjegyeket, azok ugyanis bizonyos esetekben sok kellemetlenséget okoznak a munkáltatóknak és az alkalmazottaknak is.

A legtöbb alkalmazott inkább készpénzben szeretné megkapni az ebédjegyek értékét. Ebben az esetben azt egyenesen a havi fizetéshez lehetne csatolni, ezáltal pedig a nagyobb cégek alkalmazottainak sem kellene havonta sorban állnia a jegyekért.

A témát a választások után először Peter Žiga gazdasági miniszter vetette fel, szerinte ugyanis az utalványok felesleges terhet jelentenek a cégeknek. A Híd és a Sieť választási programja is tartalmazta az ebédjegyek eltörlésének tervét, többen értelmetlennek nevezték a rendszert.

Az ebédjegyeket már csak az azokat kibocsátó cégek, illetve a szociális ügyi tárca védi – ők azt állítják, hogy a jegyek eltörlése esetén veszélybe kerülne a dolgozók rendszeres étkezése.

Szakértők szerint azonban ez a megállapítás abszurd, hiszen az alkalmazottak nem felejtenek majd el ebédelni akkor sem, ha annak készpénzben kapják meg az árát. Az utalványokat ráadásul sokan nem konkrétan ebédre, hanem egyéb más élelmiszerekre költik.

Az ebédjegyek eltörléséről szóló javaslat hamarosan terítékre kerülhet a parlamentben is.


TASR/para

Címkék: ebédjegyek