Egy mondat az Orbánságból
Arról, hogy mi történt Budapesten 2016. március 15-én délután, bővebben máskor. Most arról, hogy mi történt délelőtt.
Március 15-én délelőtt beszédet mondott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Sok meghökkentő dolgot mondott, a bőség zavarával küszködünk, most csak egy rövid passzust fogunk elemezni. Úgymint:
„Európa jólétben szunyókáló népei végre megértették, hogy végveszély fenyegeti az életelveket, amelyekre Európát építettük. Európa keresztény, szabad és független nemzetek együttélése, férfi és nő egyenjogúsága, fair verseny és szolidaritás, büszkeség és alázat, igazság és irgalom.”
Ebből semmi sem igaz. A második mondatra koncentrálunk, az első csak azért fontos, mert Orbán többes szám első személyben beszél, mintha a) olyan kormányzat élén állna, mely Európa építésében vesz részt, b) mintha ő is osztaná a második mondatban felsorolt „életelveket” (Lebensprinzipien), azaz értékeket. Vegyük sorra:
„Keresztény.” Elismerve azt a döntő szerepet, amit a kereszténység a nyugati civilizáció létrejöttében játszott, ma nincs egyetlen nemzetközi dokumentum sem, amely szerint – és Orbánon kívül nagyon kevés politikus, aki szerint – a kereszténység Európa egyetlen, megkülönböztető ideológiai sajátossága.
Ellenkezőleg. Annak a kereszténydemokrata pártszövetségnek a programjában, amelynek Orbán pártja is a tagja, például ez áll: „Évszázadokon át az európai népek önálló és elkülönült nemzetekként fejlődtek. A nemzeti különbségek ellenére megőrizték közös kulturális örökségüket, amely a héber próféciákban, a görög filozófiában és a római jogban gyökerezik, és ezt harmonizálták és gazdagították a keresztény üzenettel és a zsidó-keresztény értékekkel.” Máshol: „az európai felvilágosodás szolgálja ad alapot ahhoz, hogy kiszabadítsuk magunkat minden magunk teremtette függőségből.”
„Szabad és független nemzetek.” Mondja ezt az az ember, aki Magyarországot titkos szerződésekkel gazdaságilag és látható szerződések nélkül, legalább részben, külpolitikailag függővé tette Oroszországtól.
„Férfi és nő egyenjogúsága”. Mondja ezt az az ember, akinek a kormányában, világ csúfjára, még mutatóba sincs nő.
„'Fair verseny”. Mondja ezt annak a kormányzatnak a feje, amelyikben kezdettől fogva államosító düh tombol, amelyik győzelmi bérleteket osztogat közbeszerzésre pályázóknak, főleg ha rokonok vagy barátok, ha egyáltalán kiírja a pályázatot; amelyik pártemberek retyerutyájának osztogat trafikkoncessziókat, földeket, akármit, és amelyik egyeseknek jogosítványt ad sok száz millió eurónyi közpénz privát pénzzé való átlényegítésére, az induló kisvállalkozásokat viszont csont fairül agyonadóztatja, nehogy életben maradjanak, pláne megnőjenek.
„Szolidaritás”. Mondja ezt annak az országnak a miniszterelnöke, ahol skandináv arányú adóelvonás mellett (hogy legyen miből fedezni a közbeszerzési bérleteket stb.) a lakosság csaknem harmada él a nagyon alacsony szegénységi küszöb alatt.
„Büszkeség”. Mondja ezt az a kormányfő és népszónok, akinek az országában hivatalos ideológia a sérelmi nacionalizmus, a „mindenki minket bánt” elve, amire büszke nemzeteknek semmi szükségük.
„Alázat”. Mondja ezt Alcsút és Felcsút hercege.
„Igazság”. Lásd a fentieket és az alábbiakat.
„Irgalom”. Mondja ezt az a miniszterelnök, aki még az alkotmányba is belefoglaltatja, hogy alkotmányos pártban politizáló ellenfelei mekkora szemétládák. Az tény, hogy a baltás gyilkossal és fölötteseivel több mint irgalmas volt.
Büszke alázattal mondom: ha széfben rejtegetett magántulajdonból köztulajdonná válik az igazság, a Történelem Ura irgalmazzon néki.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.
