Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes segítő jelentkezett Nagy-Britanniában

2020. március 26. - 10:06 | Külföld

Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes segítő csatlakozott Nagy-Britanniában az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó küzdelemhez - mondta szerdán Boris Johnson miniszterelnök.

Johnson a Downing Streeten tartott szokásos napi sajtóértekezletén - amelyen most először az újságírók nem személyesen, hanem videokapcsolaton vettek részt - elmondta: a kormány felhívását követő 24 órában 405 ezren jelentkeztek önkéntes munkára.

Matt Hancock egészségügyi miniszter előző nap jelentette be, hogy a kormány 250 ezer önkéntes segítőt toboroz, de már az első nap ennél 155 ezerrel többen jelentkeztek.

Feladataik közé tartozik bevásárlások intézése, gyógyszerek eljuttatása a kijelölt helyekre - mindenekelőtt a patikákból a betegekhez -, páciensek hazaszállítása a kórházakból megfelelő biztonsági intézkedések mellett, valamint igény esetén telefonos kapcsolattartás a 70 éven felüli, kiemelten védett emberekkel, akiknek a brit kormány előírása alapján 12 hétig nem szabad elhagyniuk otthonaikat.

Angliában ez a rendelkezés - amely a múlt hét óta érvényes - 1,5 millió embert érint.

Boris Johnson szerda esti sajtóértekezletén elmondta: egy nap alatt annyian jelentkeztek önkéntes segítőnek, mint az közép-angliai Coventry nagyváros teljes lakossága.

Szerdán elfogadta a brit parlament azt a soron kívül benyújtott törvénytervezetet, amely a brit kormányt rendkívüli intézkedésekre is felhatalmazza a koronavírus okozta járvány megfékezése végett.

Az indítványt először az alsóház, majd a felső kamara, a Lordok Háza is módosítások nélkül jóváhagyta.

A fertőzésgyanús emberek kényszerkivizsgálásának elrendelését, a repülőterek időleges bezárását és sok egyéb rendkívüli intézkedést lehetővé tévő jogszabálytervezetet a múlt héten terjesztette elő a brit egészségügyi minisztérium.

A kormány hangsúlyozza, hogy a rendkívüli jogkörök kiterjesztése csak időleges, a jogszabályban foglalt intézkedések arányosak a vírus jelentette fenyegetéssel és szigorúan csak akkor alkalmazhatók, ha feltétlenül szükséges.

A törvény lehetővé teszi a rendőrségnek és a határőrizeti hatóságoknak olyanok korlátozott időre szóló őrizetbe vételét, akikről megállapítható vagy feltételezhető, hogy fertőznek. Az emiatt őrizetbe vett embereket a hatóságok megfelelő helyszínre szállíthatják, ahol lehetséges szűrővizsgálatuk elvégzése és az eredmény kiértékelése.

Az új jogszabály alapján a belügyminiszter utasíthatja az üzemeltetőket a repülőterek és a kikötők működésének átmeneti felfüggesztésére, ha a határőrség munkára fogható állományának létszáma a megbetegedések miatt olyan mértékben csökken, hogy az már tényleges és komoly veszélyt jelentene az Egyesült Királyság határainak biztonságára.

Az új törvény a járvány idejére felhatalmazza a kormányt rendezvények és gyűlések korlátozására bármilyen helyszínen.

A brit kormány már a jogszabály elfogadása előtt megtiltotta a gyülekezéseket, előírva, hogy közterületeken egyszerre csak két olyan ember tartózkodhat egymás társaságában, aki nem él egy háztartásban.

A lakosság emellett csak az alapvető szükségleti cikkek és gyógyszerek beszerzése, valamint napi egy szabadtéri testmozgás céljából léphet ki az utcára, illetve akkor, ha orvosi segítségre van szüksége.

A munkába járás továbbra is lehetséges, de csak azoknak, akik kiemelt fontosságú területeken dolgoznak és otthoni munkavégzésük nem megoldható.

A hétfőn érvénybe lépett intézkedést a kormány három héten belül felülvizsgálja és ha lehetséges, enyhíti a korlátozások szigorát.

(MTI)

Címkék: koronavírus