Egy szociális munkás elvette az anyáktól csecsemőiket, majd eladta őket

2015. augusztus 29. - 08:46 | Külföld

Szegény vagy drogfüggő anyáktól elvette csecsemőjüket, és 5-9 ezer dollárnak megfelelő összegért eladta őket örökbefogadó szülőknek egy szociális munkás Mexikóban - jelentették be pénteken az ország hatóságai.

A kormány Sonora szövetségi állambeli emberi jogi bizottságának vezetője, Raúl Ramírez elmondta, hogy kilenc ilyen esetről biztosan tudnak, de a szóban forgó gyerekjóléti tisztségviselő valószínűleg már évek óta folytatta ezt a gyakorlatot, és sokkal több csecsemő is áldozatául eshetett, illetve más szociális munkások is elkövethettek ilyen bűncselekményt. Eddig három érintett csecsemőt tudtak azonosítani és megtalálni. Az a gond, hogy ezek a gyerekek már megszerették nevelőszüleiket - tette hozzá. Feltehetőleg a szociális munkás kizárólag mexikói pároknak adta el a csecsemőket. Közép- vagy felső középosztálybeli szülőkről van szó, akik meg akarták kerülni a hosszú és összetett örökbefogadási eljárást.

A gyanúsított a sonorai ügyészi hivatal gyermekvédelmi szolgálatánál dolgozott, és indokolt esetben joga volt elvenni anyjuktól a veszélyeztetettnek ítélt csecsemőket, de át kellett volna adnia őket a gyámhivatalnak - közölte az ügyészi hivatal. Ehelyett a férfi összejátszott egy orvossal, aki hamis születési anyakönyvi kivonatot állított ki a csecsemőknek az örökbefogadó szülők családnevével, őket jelölve meg biológiai szülőkként.

Az ügyészi hivatal 16 letartóztatási parancsot adott ki az ügyben, részben ilyen örökbefogadó szülők ellen. Miután egyik gyereknek sem volt rossz sora a nevelőszülőknél, a vád gyerekkereskedelem, illetve -lopás. Akiket ilyen vádban bűnösnek találnak, 15-től 40 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók.

A kérdés az, hogy ezt a gyakorlatot a gyanúsított hogy tudta ilyen sokáig folytatni. Nyilvánvalóan éveken át egyik biológiai anya sem fordult a hatóságokhoz azzal az igénnyel, hogy kéri vissza a gyerekét - mondta Ramírez. A jogellenes gyakorlatra úgy derült fény, hogy egy mezőgazdasági munkás anya feljelentést tett, miszerint a fiát ellopták a kórházból, ahová ő vitte be napszúrás miatt.

MTI/para

Címkék: emberkereskedelem