Egyáltalán nem olyan sötétek a szlovák gazdaság idei kilátásai, mint azt korábban gondolták

2023. február 7. - 16:35 | Belföld

A szlovák gazdaság idén nem kerül recesszióba, a bruttó hazai termék (GDP) várhatóan 1,3 százalékkal emelkedik majd, az éves infláció pedig 9,8 százalékra csökkenhet. A gazdasági előrejelzést kedden a pénzügyminisztérium államtitkára, Marcel Klimek ismertette.

Egyáltalán nem olyan sötétek a szlovák gazdaság idei kilátásai, mint azt korábban gondolták
Fotó: TASR/AP - illusztráció

A tárca ősszel még 0,6% körüli gazdasági növekedést és 13,5% körüli inflációt jósolt.

Klimek felidézte, hogy tavaly rendkívül pesszimisták voltak a gazdasággal kapcsolatos előrejelzések, de a cégek és a kormány is több intézkedést hozott, különösen az energiaárak növekedésének megfékezése érdekében.

„Elmondhatjuk, hogy ez a példátlanul gigantikus segély segíti a cégeket, segíti a gazdaságot, hogy nagyobb veszteségek nélkül átvészelje ezt a nehéz, többszörös válság sújtotta időszakot” – mondta Klimek, aki szerint amennyiben ezeket az intézkedéseket nem hozták volna meg, már 30 százalék körüli infláció veszélye fenyegetne. Az előrejelzés szerint 2024-ben az infláció 5,3 százalékra csökkenhet.

A fogyasztói inflációt visszafogják a korlátozott energiaárak, de az élelmiszerek és a szolgáltatások ára továbbra is emelkedhet.

Ennek ellenére a magasabb jövedelmeknek köszönhetően a háztartások újra számolhatnak megtakarításokkal. Az előző programidőszak uniós forrásainak lehívása és a fellendülési terv elindítása várhatóan erősíteni fogja a foglalkoztatást. A költségek növekedése és a gyengébb eladások ugyanakkor akadályozzák az új munkahelyek gyorsabb létrejöttét.

A tavalyi 4,2 százalékos csökkenést követően a reálbérek idén 0,6, jövőre pedig 2,6 százalékkal emelkedhetnek, tehát a fizetések már gyorsabban nőnek majd, mint a fogyasztói árak.


(TASR)