Egyelőre még nem tudni, marad-e a helyén a Borussia Dortmund jelenlegi edzője

2018. április 17. - 11:49 | Sport

A Borussia Dortmund labdarúgócsapatánál még nem döntöttek arról, hogy a szezon vége után folytatják-e az együttműködést a jelenlegi vezetőedzővel, Peter Stögerrel.

Egyelőre még nem tudni, marad-e a helyén a Borussia Dortmund jelenlegi edzője
Fotó: AP

"Mindig is azt mondtuk, hogy az első számú tárgyalópartnerünk Peter Stöger lesz. Eddig azonban még nem beszéltünk arról, hogy a két fél hogyan képzeli a jövőt, ennek folyományaként még döntés sem született" - mondta kedden Sascha Fligge, a BVB médiaigazgatója.

Ezt megelőzően a Bild arról írt, hogy a klubvezetés már határozott, s nem hosszabbítja meg az 52 éves osztrák tréner nyáron lejáró szerződését.

"Peter Stöger és a klubvezetés teljes egészében arra összpontosít, hogy sikerüljön kiharcolnunk a Bajnokok Ligája-indulás jogát. Mindent ennek rendelünk alá." - tette hozzá Fligge.

Stöger decemberben vette át a csapat irányítását, a szerződése pedig június 30-ig érvényes. A BVB négy fordulóval a vége előtt a negyedik helyen áll a Bundesligában.

(MTI)