Néhány száz méterrel az Egyházgelle melletti körforgalomtól.
Néhány száz méterrel az Egyházgelle melletti körforgalomtól.
Súlyos közúti baleset történt vasárnap éjjel.
Bírócsere miatt tulajdonképpen újra kellett kezdeni a tárgyalást.
Számos faluban szükség volt az önkéntes tűzoltók beavatkozására.
Álarcos táncházat rendezett a gellei kultúrházban a Pósfa zenekar.
Nagyszombat megye önkormányzatának ún. participatív költségvetéséből nyertek pénzt.
Azt javasolják, ha tehetik, éjjel ne hagyják az autókat az utcán parkolni.
Addig viszont meglehetősen veszélyes körülmények közt kénytelenek közlekedni a gyalogosok.
Lezárták a gyalogos és kerékpáros felüljárót, a polgármester zsarolásról beszél. FOTÓK
A felelősök pedig Isten előtt fognak felelni bűneikért.
Mindez úgy, hogy azért javarészt felhős lesz az ég.
Ez a probléma csak a lakosság 15 százalékát mozgatja meg.
Megsemmisítettek egy monitorokkal felszerelt katonai irányító helyiséget is.
A fekete-tengeri ukrán gabonaexport újraindításával kapcsolatos ENSZ-javaslatokat is.
A tömegben haladva sikerült megint jó hangulatban bóklászó embereket kiemelnünk.
Az elkerülőút nem versenypálya, hívta fel a figyelmet a rendőrség.
A Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott
Pénteken az Alacsony-Tátrában lévő Ördöglakoma-hágónál (Čertovica) történt autóbaleset.
Egy nappal azután, hogy támadást intézett a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállása ellen.
Két gyalogost ütött el a síneken a vonat, egyikük belehalt sérüléseibe.
Mindez úgy, hogy azért javarészt felhős lesz az ég.