Egykori NAKA-nyomozó és belügyminisztériumi osztályvezető is felkerült Sulík listájára

2019. október 2. - 13:51 | Belföld

Richard Sulík, az SaS elnöke szerdán további képviselőjelölteket mutatott be az általa javasolt jelöltlistáról. Az új arcok között szerepel Monika Filipová, a belügyminisztérium államigazgatási osztályának igazgatója és a Jó Hivatalnok egyesület alapítója, valamint Pavol Milan, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) egykori nyomozója is.

Egykori NAKA-nyomozó és belügyminisztériumi osztályvezető is felkerült Sulík listájára
Richard Sulík (Fotó: TASR)

„Az SaS tanult a hibáiból, képesek vagyunk rendet teremteni és én elnökként kezeskedem ezért a rendért” – mondta Sulík. A választások utáni együttműködésből kizárta a Smer-SD, SNS és ĽSNS pártokat.

Sulík szerint az SaS erős jelöltlistával vág neki a választásoknak. A listán a legkülönfélébb politikai és társadalmi területeken tevékenykedő jelöltek kapnak helyet.

Filipová elmondása szerint az SaS szakértői csapatának tagjaként a közigazgatás területén szerzett tapasztalatait akarja kamatoztatni. Tervei között szerepel az önkormányzatok tehermentesítése, a finanszírozási rendszer javítása, a hatékonyabb hatáskörmegosztás, illetve a bürokrácia csökkentése. Mindez szerinte hozzásegítene ahhoz, hogy erősödjön az állampolgárok államba vetett bizalma.

Sulík jelöltlistáján az új arcok között szerepel még Zuzana Šubová, a földművelésügyi minisztérium volt hivatalnoka, aki korábban az Együtt (Spolu) pártban tevékenykedett, illetve Jozef Drahovský közlekedési szakértő is. A négy jelölt, akiket Sulík szerdán mutatott be, egyelőre nem tagjai a pártnak.

A jelöltlista harmadik helye továbbra is üres, Sulík ezt a párt alelnöke, Jana Kiššová számára tartja fenn. A pártelnök rámutatott: a lista regisztrálásának határideje csak két hónap múlva telik le, ezért nem akarja siettetni a döntést. Ha Kiššová elfogadja az ajánlatát, azt határozottan üdvözölni fogja. Az alelnök úgy foglalt állást, hogy ha a listán nem kapnak helyet az SaS kulcsemberei, ő sem lesz rajta.

A javasolt jelöltlistákról az SaS szombati jelölő kongresszusán fognak szavazni. Sulík hétfőn mutatta be a saját listáját, melynek élén ő maga áll, a második helyet pedig Lucia Ďuriš Nicholsonová európai parlamenti képviselő foglalja el. A listán szereplő első 15 jelölt között helyet kapott több parlamenti képviselő, illetve Václav Mika, az RTVS volt igazgatója és Juraj Droba pozsonyi megyefőnök is. Az eddig ismertetett nevek között ugyanakkor nem szerepelnek a Demokratikus mag nevű platform tagjai, így Ľubomír Galko, Natália Blahová és Jozef Rajtár sem.

Utóbbiak nem támogatják Sulík javaslatát. A szombati kongresszus elé fogják terjeszteni a saját listájukat, céljuk egy kompromisszumos megoldás. Hangsúlyozták: egy pártban olyan tagokra is szükség van, akik objektív kritikát fogalmaznak meg.

(TASR)