Egymillió dollárért is érhet A múmia ritka, 1932-ből származó filmplakátja (FOTÓ)

2018. október 12. - 13:10 | Kultúra

Akár egymillió dollárért is elkelhet a Sotheby's vasárnap kezdődő árverésén A múmia című, 1932-ben bemutatott film ritka plakátja - közölte az árverési ház.

A filmplakát mindössze három fennmaradt példányáról tud az árverési ház, amelynek előzetes becslése szerint 1-1,5 millió dollárnál csaphat le majd a kalapács, megdöntve az eddigi árverési rekordot.

A Sotheby's emlékeztetett rá, hogy 2017-ben egy árverésen egy 1931-es Drakula-filmplakátért fizetett ki egy vásárló 525 ezer 800 dolláros aukciós rekordösszeget. 2005-ben pedig egy kaliforniai gyűjtő egy csődárverésen szerezte meg 690 ezer dollárért a Metropolis című német némafilm poszterét.

A múmia poszterének online licitálása 950 ezer dollárról kezdődik vasárnap és október 31-ig tart.

A főszereplő Boris Karloffot és szerelmét, Zita Johannt ábrázoló, színes, dinamikus plakátot az Universal stúdió egykori legendás posztertervezője, Grósz Károly alkotta. A Sotheby's szerint a poszter meghatározó darabja lett a műfajnak, nyolc évtizede hat a filmplakátokra.

Fotó: hollywoodreporter.com

A posztert csak mozis reklámozásra gyártották, soha nem került boltokba. 1999-ben kiállították a New York-i Whitney Múzeumban. John Maher, a Sotheby's szakértője hangsúlyozta, hogy A múmia, amelynek rendezője Karl Freund volt, egyike a horrorfilm zsánerét megalapozó produkcióknak. Ritkán látni a korszakból ilyen jó állapotú, élénk színeit is megőrző plakátot - fűzte hozzá.

(MTI)

Címkék: árverés