Egymillió tonna mezőgazdasági terméket exportált Ukrajna

2022. augusztus 27. - 11:55 | Külföld

Három ukrán kikötőből egymillió tonna mezőgazdasági terméket exportáltak a gabonafolyosón keresztül - közölte Volodomir Zelenszkij pénteken Telegram-csatornáján.

Egymillió tonna mezőgazdasági terméket exportált Ukrajna
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Az ukrán elnök azt írta: a gabonaexport-kezdeményezés csaknem egy hónapja működik, és ez idő alatt február 24-e óta három ukrán tengeri kikötőből - Csornomorszkból, Odesszából és Juzsnyijból - már egymillió tonna mezőgazdasági terméket szállítottak külföldre.

Ukrajna gabonaexportja a háború kezdete óta visszaesett, mivel a fekete-tengeri kikötők - a szállítmányok számára létfontosságú útvonal - zárva voltak, ami felhajtotta az élelmiszerárakat világszerte, és hiánytól való félelmet keltett Afrikában és a Közel-Keleten.

A Moszkva és Kijev közötti, az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás értelmében július végén feloldották három fekete-tengeri kikötő zárlatát.

Zelenszkij kiemelte, hogy az export több százezer munkahelyet biztosít az ukrán állampolgárok számára.

Hulusi Akar, a török védelmi minisztérium vezetője pénteken az A-Haber tévécsatornán azt mondta, hogy 36 rakományt szállító hajó hagyta el az ukrán kikötőket, 39 pedig rakodásra indul. Hozzátette, hogy az orosz képviselők jelenleg az ENSZ-szel tárgyalnak az orosz mezőgazdasági termékek és műtrágyák tengeri exportjának lehetőségéről.

(MTI)

Címkék: gabonaexport, Ukrajna