Egyre kevesebben fekszenek a dunaszerdahelyi Covid-osztályon, de még mindig nagyon sokan halnak meg

2021. március 27. - 07:00 | Régió

A betegség nem válogat és a halálozási arány továbbra is mintegy 33%-os azok körében, akik bekerültek a dunaszerdahelyi kórház Covid-osztályára. Mindeközben 8 ezerhez közelít azok száma, akiknek már legalább az első oltást beadták a koronavírus ellen – természetesen a dunaszerdahelyi nagy kapacitású oltóközpontban beadott kb. 7 ezer oltás mellett, ahol ezen a hétvégén nem oltanak.

Egyre kevesebben fekszenek a dunaszerdahelyi Covid-osztályon, de még mindig nagyon sokan halnak meg
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

A februári 80 körüli állandósult páciensszám mostanra szerencsére lecsökkent a kórházban – tudtuk meg Bock Sylvia igazgatónőtől, aki közölte, hogy pénteken ez a szám már „csak” 38 volt, közülük 3-an igényeltek magas áramlású oxigénterápiát, 3 pácienst pedig invazív módon mesterségesen lélegeztettek.

Októberben nyitották meg a Covid-osztályt a dunaszerdahelyi kórházban, azóta 1014-en fordultak meg itt, 906-an igazoltan Covid-19 megbetegedésben szenvedtek, és 338-an haltak meg. Az összes itt megfordult beteget illetően továbbra is fennáll, hogy minden harmadik elhunyt.

Legutóbb február 20-án, a Covid-osztályon készített kisfilmünk megjelenése előtt, tehát öt hete írtunk erről, azóta 257 pácienst vettek fel az osztályra és 87-tel nőtt az elhunytak száma (33%).

Az azt megelőző hat hétben 445-ből kb. 157-en (ez 35% / januárig pedig 330-ból 100-an, ami szintén 33%), tehát érezhető, hogy csökken a nyomás a kórházon, de ez a halálozási arányon jelentősebb mértékben nem változtat. Megfordítva a dolgot, a halálozási arány akkor sem nőtt jelentősebben, amikor januárban elkezdett nőni a nyomás.

Rendkívül magas a halálozási ráta azok körében, akik invazív lélegeztetőgépre kerülnek. Mostanáig 55 ilyen betegük volt (beleértve a jelenlegi 3-at), és 36-an haltak meg. Kilenc személy felépült vagy átkerült egy másik osztályra a kórházon belül, hét személyt másik kórházba szállítottak át.

A kórházban zajló oltások továbbra is folyamatban vannak, mostanáig 11 925 oltást adtak be az elsőbbséget élvező csoportoknak. 7 907-en kapták meg az első oltásukat, ebből 1200-an az AstraZenecából, a többi a Pfizerből, 4 018-an (ez mind Pfizer) pedig a másodikat is.

A kórház mintegy 500 alkalmazottjából 433-at már beoltottak legalább egyszer, 407-et pedig kétszer is. Ez meg is látszik megbetegedéseken, jelenleg ugyanis mindössze ketten vannak karanténban a Covid-19 miatt, míg korábban ez a szám rendre magasabb volt.

A kórház dolgozóin kívül az egészségügyben, illetve a szociális otthonokban dolgozók közül 1 372-en kapták meg az első oltásukat, és majdnem mindenki, 1 268 személy a másodikat is.

Az elsőbbséget élvező korosztályok közül a 85 év felettiek körében 477 személyt oltottak be (349-et másodszor is), a 75 év felettiek közül 2 779-et (1 496), a 60 év felettiek közül pedig 1 647-et (498).

(SzT)