Egyre közeledik az oltás kötelezővé tétele, a kormány is felfogta: súlyos a helyzet

Lajos P. János | 2021. november 10. - 18:38 | Vélemény

Egy kicsit összeszedte a bátorságát a kormány, és szerdán elfogadta a szakmai konzílium javaslatainak többségét, vagyis ha a parlament is rábólint jöhet néhány szigorítás. A tényleg szigorú intézkedéseket azonban majd kormányrendelet szabályozza, a kabinet akár kötelező oltást is előírhat az alkalmazottak számára. 

Egyre közeledik az oltás kötelezővé tétele, a kormány is felfogta: súlyos a helyzet
Fotó: TASR

Szerdán a kormány is rábólintott a járványügyi intézkedések szigorítására, amelyet hétfőn már a koalíciós tanács is jóváhagyott. A szigorítás egyelőre enyhébbnek látszik, mint amit a szakmai konzílium javasolt, szó sincs benne például arról, hogy a legrosszabb helyzetben lévő járásokban kijárási korlátozásokat vezessenek be a be nem oltottak számára. Pedig ez volt az egyik legfontosabb javaslata a szakmai konzíliumnak, mivel csak ezzel együtt látták megvalósíthatónak azt, hogy például a vendéglátóhelyek kinyithassanak a beoltottak és a betegségen igazoltan átesettek, vagyis a védettek számára. Ezzel együtt azonban érezhető a szigorítás szándéka.

Ami viszont benne van a törvénytervezetben, az az intézkedések ellenőrzésének a szigorítása. A szigorúbb intézkedéseket azonban jobbára a munkaadóknak kell majd ellenőrizniük, habár a kormány ígéri a közegészségügyi hivatalok „felpumpálását” is. Az egyik ilyen intézkedés, hogy a vendéglőknek nemcsak lehetőségük lesz, hanem kötelességük is, hogy ellenőrizzék a hozzájuk betérők oltottsági adatait, párosítva az illető személyi igazolványával. A közegészségügyi hivatal pedig azonnal bezárhatja a „boltot”, ha nem talál mindent rendben.

A baj ezzel csak az, hogy lehetőségként az adatok ellenőrzése már most is adott volt a vendéglők számára, de a legtöbben nem éltek vele.

Hiába működött a helyi késdobáló a bordó járásban papíron csak az oltottak számára, a helyi alkeszek COVID-Passát nem kérte el a tulaj. Így a kocsmában egymás mellett ülhetett az oltott és a nem oltott is, és feltehetően nem kis százalékban a fertőzött és a még nem fertőzött.

Pedig az ellenőrzés más országokban gond nélkül működik már hónapok óta: ha nyáron, Olaszországban valaki a vendéglőben bent szeretett volna étkezni, akkor meg kellett mutatnia, hogy be vagy oltva. És ott – igen udvariasan – el is kérték a COVID-Passt. Ma már ugyanez érvényes Ausztriára is.

Kérdés, hogy a hazai vendéglők tulajdonosai képesek lesznek-e erre, látva a hogy már a maszkviselés is milyen „problémát” okoz egyeseknek, azok az „egyesek” pedig a boltoknak és a velük együtt ott vásárlóknak.

Talán megfelelő motiváció lesz a vendéglőknek, hogy

a COVID-automata - egyelőre még csak - tervezett módosítása alapján a a fekete járásokban is kinyithatnak majd a vendéglátóhelyek, igaz, csak a védettek számára.

Hogy pontosan mi nyithat majd ki a vendéglők mellett – a hotelek, panziók, fitnesztermek is beletartoznak-e majd a kedvezményezett szolgáltatások körébe, az talán jövő héten eldől.

A törvénytervezet egyik legnagyobb előrelépése talán az, hogy a munkaadó ellenőrizheti, hogy alkalmazottai beoltatták-e magukat. Vladimír Lengvarský és Mária Kolíková miniszterek szavaiból azt lehetett kivenni, hogy ez lesz az első lépése annak, hogy kötelezővé tegyék az oltást a munkába járók számára. A most tárgyalt törvénycsomag ugyanis lehetővé teszi a kormány számára, hogy elrendelje: csak az OTP-sek, vagyis a védettek mellett csak a teszteltek mehetnek majd munkába, amit a munkaadónak kell ellenőriznie. Eduard Heger kormányfő állami segítséget is ígért a tesztekhez, de ez olyan lépés lehet, amely emberek ezreit „kényszeríti” rá az oltásra.

Ennél eggyel súlyosabb lépés lenne, ha a tesztelteket is kivennék ebből a körből, ami azt jelentené, hogy csak az oltottak és a betegségen átesettek járhatnak majd munkába.

Ez már valóban az oltás kötelezővé tétele lenne a felnőtt, munkaképes korosztály számára. Egyben nehéz feladat elé állítaná a munkaadókat, hiszen nekik kellene ellenőrizni az oltási igazolványt, és természetesen pótmunkaerőt találni a be nem oltottak helyett.

45 százalékos oltottsági szint mellett nem lesz könnyű ilyen döntést hozni, de úgy látszik már a kormány is látja, hogy egyre rosszabb a helyzet, és valóban fennáll a veszélye annak, hogy bedől az egészségügyi rendszerünk.

Hetente már most 200 ember veszti életét, a kórházakban 2500 beteget kezelnek, sok kórházban pedig már nincs szabad lélegeztetőgép.

Kár, hogy idáig kellett jutni ahhoz, hogy a kormány határozott(abb) lépésekre szánja el magát.