Egyre nagyobb területen ég az Amazonas, már az űrből is látszik (FOTÓ)

2019. augusztus 22. - 14:06 | Külföld

Nem egyedi eset, hogy tűz üt ki az Amazonas esőerdő térségében, a mostani azonban egyre inkább aggodalomra adhat okot.

Egyre nagyobb területen ég az Amazonas, már az űrből is látszik (FOTÓ)
Fotó: AP

Az Amazonasban keletkezett erdőtűz miatt Sao Paulóban hétfőn napközben elfeketedett az ég a felszálló korom miatt.

A brazil őserdő július első felében ezer négyzetkilométernyinél is több erdőt veszített el, többek között az erdőirtás következtében. A most terjedő erdőtűz azonban még növeli ezt a számot.

A tűzről a NASA is készített felvételeket a világűrből, amelyeken a Brazíliát beborító füst látszik. A felvételek még augusztus 11. és 13. között készültek, a probléma pedig azóta még nagyobb.


Fotó: Lauren Dauphin / NASA Earth Observatory / AFP

A Windy.com időjárásfigyelő weboldalon is látszik, hogy milyen messzire viszi a szél az erdő égésekor keletkező füstöt.

A probléma nemcsak az, hogy az esőerdő fái eltűnnek, hanem a fák égése által több szén-dioxid kerül a levegőbe, amit a jócskán lecsökkent erdőtakaró kevésbé hatékonyan tud kivonni. A levegőbe kerülő káros anyagok az emberi egészségre is veszélyesek, és hozzájárulnak a globális felmelegedés felgyorsulásához is.


(via24.hu)