Egyszerűbbé válhat a népszámlálás 2021-ben

2016. augusztus 22. - 15:59 | Belföld

Félidőben vagyunk, öt évvel ezelőtt számoltak meg bennünket utoljára.

Egyszerűbbé válhat a népszámlálás 2021-ben

A Statisztikai Hivatal közlése szerint ugyanakkor öt év múlva, 2021-ben integrált formában történik majd a népszámlálás, ami azt jelenti, hogy felhasználják már majd a meglévő elektronikus jegyzékek adatait, és ezt kombinálják a terepen, tehát az emberek otthonaiban történő hagyományos megkérdezéssel.

Marián Jánošík, a hivatal szóvivője megjegyezte, hogy a kimerítő kérdőívek sok esetben hiányosak, mivel többen néhány kérdést inkább már átugranak vagy nem töltenek ki, ami az egész válaszadás és statisztika minőségét rontja. Éppen ezért elmondása szerint a következő népszámlálásnál a polgárok adminisztratív terhelésének csökkentésére összpontosítanak.

2014-ben kezdték kialakítani az egész koncepcióját. Ľudmila Benkovičová, a Statisztikai Hivatal vezetője az év végén szakemberekből állított fel egy tanácsadó szervet, melynek legfőbb feladata a népszámlálás optimális formájának megalkotása.

"A népszámlálás soha nem a Statisztikai Hivatal ügye, hanem egy össztársadalmi cselekmény, amit az érintetteknek, az önkormányzatoktól az állami intézményeken keresztül a médiáig bezárólag mindenkinek tudatosítania kellene" - jegyezte meg korábban Benkovičová.

A szóvivő közlése szerint a 2021-es népszámlálás elsődleges célja megbízható, kölcsönösen összekapcsolódó, összevethető adatok begyűjtése, amelyeken keresztül leszűrhető a társadalom aktuális állapota demográfiai, szociális-gazdasági, kulturális szerkezeti és lakhatási szempontból.

A 2021-es népszámlálás 2017 és 2020 közti időszakra vonatkozó akciótervét jövő év február 20-ig kell elkészíteniük.

(TASR/para)

Címkék: népszámlálás