Ekelen és Csallóközaranyoson 16 év után is maradna a polgármester

2018. október 10. - 14:11 | Régió

Két ellenjelölttel kell szembenéznie a helyhatósági választásokon Ekel polgármesterének, Fekete Ivettnek. Csallóközaranyoson 16 év után is polgármester lenne Varjú Éva.

Ekelen és Csallóközaranyoson 16 év után is maradna a polgármester
Fotó: Cséfalvay Á. András

Fekete Ivett 16 éve, azaz 2002 óta áll a község élén. A 2006-os választásokat Csicsó Jánossal szemben nyerte meg 587-227 arányban. Négy évvel később nem akadt kihívója Fekete Ivettnek, akinek a neve mellett szereplő számot így is 459-en bekarikázták.

Legutóbb azonban megismétlődött a 2006-os választás: ismét Csicsó János volt az ellenfele, és ismét Fekete Ivett győzött. Ezúttal azonban már lényegesen szorosabb eredmény született (472-318), de Fekete győzelme így sem forgott veszélyben.

A mindvégig függetlenként induló Fekete Ivettnek idén két ellenjelölttel kell szembenéznie: egyikük a polgármester régi vetélytársa, az újfent harcba szálló Csicsó János, míg a másik egy állatorvos, Kulcsár Ferdinand személyében.

Bőven van választék a képviselőjelöltekből is, hiszen 22-en pályáznak a kilenc testületi helyre. A jelenlegi felállásból öten térnének vissza pozíciójukba.

A polgármesterjelöltek:

Ing. Csicsó János (46), nyugdíjas, független

Ing. Fekete Ivett (56), polgármester, független

MVDr. Kulcsár Ferdinand (53), állatorvos, független

A képviselőjelöltek:

Antala István (45) cipészmester, független

Bohos Attila (35), vállalkozó, MKP

Bohos Éva (63), egészségügyi nővér, független

Burkus Valéria (54), könyvelő, Híd

Csepi Ferdinand (65), nyugdíjas, független

Csernyánszka Monika (49), irodai munkaerő, MKP

PaedDr. Csicsó Gizella (43), pedagógus, MKP

Csinger Béla (34), vállalkozó, független

Farkas Andrej (47), vállalkozó, MKP

Filko András (24), egészségügyi asszisztens, független

PaedDr.Kovačicová Zuzana (43), pedagógus, MKP

Bc. Kucsora Zoltán (36), vállalkozó, MKP

MVDr. Kulcsár Ferdinand (53), állatorvos, független

Bc. Lőrincz Júlia (40), pénzügyi tanácsadó, Híd

Méhes János (45), állami alkalmazott, független

Mlinkovics István (32), raktáros, KSS

Nagy Anita (50), óvodai tanító, MKP

Olláry Vidor (50), építésztechnikus, független

Sirotek Marián (46), logisztikai menedzser, KDH

Szabó Imre (54), hajós, Smer

Tóth Dávid (21), tanuló, független

Mgr. Török Tivadar (35), pedagógus, MKP

Csallóközaranyoson megvédené polgármesteri címét Varjú Éva, aki 2002 óta áll a község élén, de minden helyhatósági választáson volt két kihívója. 2006-ban két ellenjelölt is pályázott a helyére: Keszán László csupán 25 szavazatot kapott, viszont a Keszán Anikó által szerzett 588 voks sem volt elég a győzelemhez, ugyanis Varjú Évát 945-en akarták polgármesterként látni.

A következő választáson Varjú már az MKP és a Híd közös jelöltjeként indult, és ezúttal is két vetélytárssal kellett szembenéznie. A ĽS-HZDS képviseletében induló Nagyváthy Zoltán csupán egyetlen szavazatot kapott, a független Hegedűs Csaba viszont 540-et. Azonban ez sem volt elég a győzelemhez, hiszen Varjút 831 szavazó támogatta.

Négy évvel ezelőtt is hárman indultak a polgármesteri címért: Varjú mellett Csóka Sándor és az a Keszán Anikó, aki 2006-ban már jelöltette magát. A szavazás újfent Varjú Éva győzelmét hozta, de már lényegesen szorosabb eredmény született: a harmadik helyen végző Csóka Sándor 220 szavazatot gyűjtött be, Keszán Anikó 412-őt, míg Varjú Éva 571-et.

Idén egy kihívója van a Híd képviseletében induló Varjúnak, a 38 éves Molnár Zsuzsanna, aki hivatását tekintve szakreferens.

A képviselői testületben kilenc hely áll rendelkezésre, ezekre összesen 14 induló jelölteti magát. A képviselőjelöltek listáját főként a Híd képviselői, valamint függetlenek alkotják. Csupán egyedül Szalay Zsolt indul a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség támogatásában.

A polgármesterjelöltek:

Mgr. Molnár Zsuzsanna (38), szakreferens, független

Varjú Éva (51), mérnök, Híd

A képviselőjelöltek:

Aranyosi Gábor (42), vízgazdász, független

Gacsal Ferenc (50), rokkantnyugdíjas, független

Hegedűs Csaba (45), magánvállalkozó, Híd

Jandás József (57), vállalkozó, független

Ing. Keszán Anikó (47), közgazdász, független

RNDr., PhD. Kušík Tomáš (41), környezetvédelmi szakértő, független

Németh Tamás (52), vízvezeték-szerelő, független

Paulovics Emil (61), rokkantnyugdíjas, független

Préter Mária (70), nyugdíjas, független

Sebestyén Mária (64), nyugdíjas, Híd

Szabó Viktor (58), magánvállalkozó, Híd

Szalay Zsolt (40), minőségellenőr, MKDSZ

Varjú Péter (52), magánvállalkozó, Híd

Vígh Péter (48), karbantartó, Híd

(tt)