El kell hagynia kisbabáját a 7 év letöltendőre ítélt fiatal szlovák édesanyának

2021. november 22. - 09:03 | Régió

Drogbizniszbe keveredett barátja révén, a rendőrségi razzia előtt tudta meg, hogy terhes.

El kell hagynia kisbabáját a 7 év letöltendőre ítélt fiatal szlovák édesanyának
Forrás: Joj TV

A szlovák törvénykezés kegyetlenségéről is tanúskodik a nagymihályi Megan esete, akinek hétfőn be kell vonulnia a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe, hogy letöltse a kábítószeres bűntények miatt rá kiszabott 7 éves börtönt.

A Joj TV számolt be róla, hogy a fiatal nő egy nappal a drogkereskedőket leleplező rendőrségi razzia előtt tudta meg, hogy állapotos. Vádalkut kötött és ennek révén elismerte bűnösségét, mert így kerülhette el, hogy vizsgálati fogságba kerüljön, majd ott adjon életet kisbabájának. Állítja, attól tartott, hogy a börtönben őt érő stressz miatt esetleg baja eshetett volna a magzatnak.

A szülés után a törvények szerint automatikusan elhalasztódik a büntetés letöltése egy évvel. "Isten megajándékozott azzal, hogy láthattam az első fogait, az első lépéseit, s hogy azt mondta nekem, anyu" - nyilatkozott a tévének. Most azt mondja a kicsinek, Alexisnek, hogy minden rendben lesz, miközben tudja, hogy nem így van, mivel nélküle kell eltöltenie a következő éveket.

Több európai országban az kisbabát gondozó édesanyák egy speciális intézménybe költözhetnek ilyen esetben, ahol együtt lehetnek a gyermekükkel. Szlovákiában ilyesmi nincs. "E kötelezettség teljesítésének határideje 2023. Hogy az édesanya együtt maradhasson a gyermekével és ne kerüljön sor a traumatikus elszakításra" - emlékeztetett Peter Bubla, az igazságügyi tárca szóvivője.

Megan nagyon sajnálja, hogy ilyesmiben részt vett, és miközben otthon volt Alexisszal, elvégzett egy iskolát, távúton pedig dolgozni is kezdett. Az orvosok szerint nem szenved drogfüggőségben. Ezek miatt kérte az elnöki kegyelmet. Az elnöki iroda megerősítette, hogy a kegyelmi kérvény megérkezett hozzájuk.

(Joj TV)