El nem veszett illúziók

Széky János | 2016. március 25. - 17:07 | Vélemény

Március 22-én reggel Rétvári Bence államtitkár egy tévéműsorban bejelentette, hogy nyáron teljesen megszűnik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK).

Mondta ezt egy héttel azután, hogy az oktatásügy jobbá tételéért küzdő civil mozgalom nagyszabású tüntetésén elhangzott az a tizenkét pont, amelyben nem szerepelt a KLIK azonnali megszüntetése.

Mondta ezt három héttel azután, hogy a tizenkét pontot közreadták, valamint hogy a KLIK új vezetőt kapott a köztársasági elnök testvérének személyében. Nyilván mert fontosnak tartották ezt az intézményt és azt, hogy a megfelelő helyre fontos ember kerüljön a legbelső körökből.

Mondta ezt öt héttel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte, 2018-ig biztosan marad a KLIK. (Legalábbis fideszes források szerint, akik biztosan nem állítanak ilyet véletlenül és összehangolatlanul.)

Mondta ezt azok után, hogy a KLIK létesítésével és működtetésével éveken át megalázták és gyötörték az iskolákat, rombolták az iskolaügyet, apelláta nem volt, „ez így jó”.

Aztán ripsz-ropsz, borult égből megszüntetés.

Az eset a magyarországi demokraták bárányvakságának három alkotóelemére vet fényt. (Meghatározás a videó legelején.) Az egyik az a feltevés, hogy tudják, ki és mi ellen harcolnak. A másik, hogy bármilyen szakmai, „civil” ügyet el lehet választani a nagypolitikától, illetve a civil ügyben elért siker valamiképpen a nagypolitikai ellenfél gyengülésévé transzformálódik. A harmadik tulajdonképpen a második tétel folyománya: hogy ha az ellenfél meggyengül, azzal „mi”', demokraták nyerünk.

Micsoda az ellenfél?

A magyar demokrata ellenzék körében általános a meggyőződés, hogy az Orbán-rendszer úgy működik, mint minden normális állam, avagy kormányzat. Normálison ez esetben nemcsak a demokráciák különféle típusait értjük, hanem az olyan békeidei, bürokratikus diktatúrákat is, mint a Brezsnyev-rendszer volt, vagy a Kádár-rendszer a hatvanas évektől. Ezek közös jegye, hogy a kormányzat – ideológiáját és érdekeit követve – lehetőleg racionálisan cselekszik. A civil mozgalom szerint még tárgyalni is lehetne vele, ha kompetens embereket küldene a tárgyalóasztalhoz, de ha ez talán illúzió, akkor is feltételezhető e nézet szerint, hogy a rendszer bizonyos bevitt ingerekre kiszámítható választ ad. (Akár tetszik a válasz, akár nem.):

Nincs így. Az Orbán-rendszer nem racionálisan reagál, hanem ösztönök hajtják. Az egyik ösztön, elegánsan mondva, a vagyonszerzésé. Ilyen tevékenységre az oktatásügyben csak korlátozottan van mód, viszonylag kevés az alkalom az uniós pénzből való betonozásra, eurómilliárdok „alapítványi” pénzzé lényegítésére és szakértői tanulmányok írására egymillió forintos flekkdíjjal.

A másik ösztön: mindent központilag ellenőrizni, amit csak lehet. Végső soron ebből lett a KLIK. Magyarország a GDP 4,7 százalékát költi a végrehajtó és igazságszolgáltatási szervek működtetésére, vagyis az állami bürokráciára. Ez az arány az uniós átlagnak több mint kétszerese, a (még) hasonló helyzetű posztkommunista országokénak (Horvátország kivételével) másfél-kétszerese. Vajon ők hogy vannak meg nélküle? Másképpen: csak azzal, ha a bürokráciát az európai átlagra csökkentenénk, a mostani – térségünkben a legmagasabb – magyar adószintet önmagához képest 6-7 százalékkal lehetne mérsékelni.

Látják, ugye, az ellentétet a bürokrácia mérete és szakmai haszontalansága között? A kontrasztnak két oka van. Az egyik az, hogy a bürokrácia fő célja itt nem a szakigazgatás, hanem a kényszeres ellenőrzés, a másik az, hogy a túlnövesztett bürokrácia fenntartásának politikai célja is van: hogy a központi államhatalomtól függő hivatalnoktömeg ennek az államhatalomnak a megbízható támasza legyen. Mindkettővel megfér a szakmaiság teljes hiánya, veretes magyarsággal: a totális dilettantizmus.

Itt lép be a harmadik ösztön: a bukás mindenáron (minden áron) való elkerülése az „arany vécékefe”-effektus jegyében. Ha taktikailag az látszik célravezetőnek, akkor minden szakmai meggondolást és minden addigi propagandát, durvulást, megalázást, gyötrést félredobva egyik napról a másikra fölöslegesnek nyilvánítják a KLIK-et, az ország legnagyobb, félbillió forintból működő munkaadóját. Ami, ezek szerint, akkor is fölösleges volt, amikor létrehozták.

De csak „ezek szerint”, és csak szakmailag volt fölösleges, ugyanis ebben a rendszerben az iskolákat nem lehet másképp fenntartani. Máris közölték, hogy szó sincs az államosítás megszüntetéséről, az iskolák visszaadásáról az önkormányzatoknak. Ami a KLIK után jön, ugyanazt fogja folytatni „decentralizálva” – kíváncsi vagyok, milyen az, amikor egy mániákusan központosító kormány decentralizál.

Nincs szakpolitika nagypolitika nélkül

Miért kellett létrehozni a KLIK-et? Azért, mert a helyi önkormányzatok már képtelenek voltak az iskolák fenntartására, és sok helyen boldogan szabadultak tőlük. Miért voltak képtelenek az iskolák fenntartására? Mert az önkormányzatok nagy részének 2012-re már szinte semmi pénze nem folyt be, legföljebb adóssága volt.

Itt nincs hely az oktatásfinanszírozás korábbi, bonyolult rendszerének ismertetésére, ahol a pénz egy része „helyi” volt, más része a központi államháztartásból származott, a lényeg az, hogy minél szegényebb volt a település, annál rosszabbak az iskolái. Ahhoz, hogy ezen a helyzeten változtassanak, módosítani kellett volna az önkormányzati törvényt. Ám az önkormányzati törvény Magyarországon kétharmados, és ez 2010 előtt az esetek (óvatos becsléssel) 95 százalékában teljes bénaságot jelentett, itt is akadályozta az értelmes törvénymódosítást. 2010 után pedig azt jelentette, hogy a központi kormányzat minimalizálhatta azt a veszélyt, amit az önálló helyi kormányzatok akár csak elvileg jelenthettek a számára.

Ezzel persze a második Orbán-kormány csak befejezte a sorvasztás két évtizedes folyamatát, amelynek során a helyben maradó személyi jövedelemadó aránya 50-ről 0 százalékra csökkent. Az önkormányzatok saját adófizető polgáraiktól származó bevétele minimálisra zsugorodott, azaz gyakorlatilag megszűntek önkormányzatok lenni, csak ezt érthető egzisztenciális okból nem nagyon reklámozták, és a bárányvakságban szenvedő demokratikus közvélemény nem akarja észrevenni, hogy csak úgy hívják őket.

Mindegy, hogy megszűnik-e a KLIK, vagy lesz helyette más, amit nem úgy hívnak: decentralizálás csak úgy lehetséges, ha az iskolák visszakerülnek az önkormányzatokhoz, oda viszont nem tudnak visszakerülni, mert nincsenek önkormányzatok. Város- és faluszépészeti egyletek vannak, amelyek a központból érkező pénzeket jó esetben a helyi nyomor enyhítésére fordítják.

A polgárság fogalma kezdettől elválaszthatatlan az önkormányzatiságtól (vö. „szabad királyi város”). Az államfüggő magyar középosztály képes egyéni sérelemben gondolkozni („ezt művelik velem és a gyerekeimmel”), képes makroközösségben gondolkozni („gyermekeink jövője a tét”, úgy általában), de az önkormányzat nem hiányzik neki, elvesztéséről nem is tud. A központi kormányzattól csikarná ki valamilyen módon, hogy jobban bánjék vele és a gyermekével, az fel sem vetődik benne, hogy saját maga is dönthetne róla, hogyan bánnak helyben, a saját adójából vele és a gyermekével.

Az oktatás nem lesz jobb az önkormányzatiság feltámasztása és – a 2010-es állapothoz képest is – alapos megerősítése nélkül. Ez pedig nagypolitika, és nagypolitika nincs pártok nélkül.

Ki lesz erősebb?

Azzal a képzettel, hogy vagyunk „mi”, szemben a központi „hatalommal”, és másfajta rendszer nem lehetséges – vagy hogy a másfajta rendszer mint cél: az erők szétforgácsolása, időpocsékolás, az egy igaz ügy elárulása –, szóval ezzel a tévképzettel együtt jár az a feltevés, hogy ha „mi” elérünk valamit, legalábbis úgy látjuk, akkor „a hatalom” gyengül. És ha sorozatosan gyengül, akkor eljut egy pontra, ahol megbukik, és „nekünk” akkor sokkal jobb lesz.

Csakhogy ez a bizonyos „hatalom” egy többpárti választások útján beiktatott kormányzat. A pártok nélküli vagy pártokat másodvonalba taszító, civil kormányzás: fából vaskarika, lehet ábrándozni róla, de még soha semmi jó nem sült ki belőle. Magyarországon, ahol különösen csekély a többpártrendszer népszerűsége, kiváltképp sokan ábrándoznak róla, sőt, nem is ábrándoznak: a pártokat nélkülözhetőnek tekintik (amire persze a pártok is okot adtak). De a valóságos feltételeken ez nem módosít.

Ha a Fidesz gyengül, akkor nem „mi” erősödünk, nem a demokrata civilek, hanem a többi párt, ha csak viszonylagosan is. Négy lehetőség van: 1. A második legnagyobb párt, a Jobbik erősödik a legjobban. 2. Egy vagy több baloldali „parlamenti” párt erősödik a legjobban (értve rajtuk azokat, amelyek a mostani közvélemény-kutatások szerint önállóan bejutnának a parlamentbe: MSZP, LMP és az önálló frakcióalakítás lehetőségétől megfosztott DK). 3. Nagyjából ugyanolyan mértékben erősödnek a baloldali parlamenti pártok és a Jobbik. 4. Valamilyen kicsi (önálló frakció nélküli, parlamenten kívüli vagy új) párt erősödik aránylag a legjobban.

Nekem a negyedik változat a legrokonszenvesebb, de a legnagyobb valószínűsége az elsőnek van, a magyar politikai közösséget hajtó két fő szenvedély ugyanis a Trianon-fókuszú sérelmi nacionalizmus és az a hit, hogy az egyén léte az állam (kormány) jóakaratától függ, és a kettőt együtt csak a Jobbik tudja igazán kielégíteni.

Ami nem jelenti azt, hogy a pártoktól egyforma távolságot tartó civilek objektíve, szándéktalanul a Jobbiknak kaparják ki a gesztenyét, de azt igen, hogy ha a Fidesz akármilyen okból meggyengül, ennek a naivan nagypolitika-mentes, civilromantikus harcmodornak a legjobb esetben olyasféle perverz koalíció lehet a terméke, amilyen mostanság Szlovákiában van. Pontosabban: rosszabb annál, mert nincs benne jobbközép párt, csak baloldali és „nemzeti radikális”; mert a Fidesz a kétharmados kinevezésekkel a választásoktól függetlenül beásta magát hadállásait az állam stratégiai pontjain, és a tisztségviselők esetleges átállásától jobb szakmai és emberi minőség nem várható; végül mert a magyar politikai közösség zöme a jelek szerint nem veszi észre, mi minden hiányzik a politikai rendszerből ahhoz, hogy demokratikusan működjék. És akkor se venné észre, ha más pártok győznének a választáson.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője

Címkék: KLIK, Orbán-rendszer